Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Legalább a szakadék szélén szükség van korlátokra

Harrach Péter sajtótájékoztatóján leszögezte: a Btk-módosítás a Btk. felpuhítását jelenti. Kijelentette: a társadalomban szükség van korlátokra, ha máshol nem, legalább a szakadék szélén. Ez leginkább a drogtörvényre igaz. Zsigó Róbert elmondta: több hatásvizsgálat készült a polgári kormány alatt bevezetett Btk-módosításról, és ezekben olvasható: nem telt még el annyi idő, hogy meg lehetne ítélni, milyen hatása volt a magyar társadalomra. Ezért sem fogadható el a Fidesz számára a mostani fellazítás.


Dátum: 2002-12-10 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:31.849453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harrach Péter elmondta, az engedékenység a kábítószerhasználat nagyobb terjedéséhez vezethet. Ezt ismerhették fel egyes szocialista képviselők is, amikor módosító indítványokat nyújtottak be a törvényjavaslathoz. Ez azt jelenti, hogy megosztott lesz a kormánypárti oldal a szavazáskor.

A polgári kormány szociális és családügyi minisztere rámutatott, hogy a társadalom megmozdult. Több civilszervezet szervezett aláírásgyűjtést a tervezett módosítások, felpuhítások ellen, melyek a társadalmi rend gyengítésével járnának. Harrach Péter leszögezte: a társadalomban szükség van korlátokra - ha máshol nem, a szakadék szélén mindenképpen.

Nem a szigortól, a kábítószertől féltik gyermekeiket. A módosítás eredeti változata liberális zsákutca. Harrach Péter hozzátette: letöltendő börtönbüntetésre a polgári kormány ideje alatt sem került sor, azaz egyetlen megtévedt gyereket sem zártak börtönbe. Mindemellett viszont csökkent a fogyasztás növekedésének mértékének üteme.

Zsigó Róbert kifejtette, hogy annak idején nagy többséggel fogadta el az országgyűlés a kábítószerellenes törvényt.

Több hatásvizsgálat készült a polgári kormány alatt bevezetett Btk-módosításról, és ezekben olvasható: nem telt még el annyi idő, hogy meg lehetne ítélni, milyen hatása volt a magyar társadalomra. Ezért sem fogadható el a Fidesz számára a mostani fellazítás.

A mostani módosításról kijelentette: átgondolatlanul terjesztették be. Megengedhetetlen, hogy az iskolákban és környékükön könnyebb legyen droghoz jutni, mint másutt. Ehhez kapcsolódva elmondta, hogy a múlt heti költségvetési vitában beterjesztettek egy javaslatot, amely azt segítette volna elő, hogy a tanrendbe építve tudjanak az iskolák drogmegelőzéssel foglalkozni. A kormánypártok leszavazták ezt a javaslatot.

Zsigó kijelentette: a Fidesz - Magyar Polgári Párt nem fogja megszavazni a Btk-módosítást, mert semmiképpen sem ért egyet a benne foglalt enyhítésekkel.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek