Elhunyt Lázár Ervin
Hosszan tartó, súlyos betegség után 70 éves korában pénteken elhunyt Lázár Ervin, Kossuth- és József Attila-díjas író, elbeszélő, meseíró - tudta meg az MTI az író özvegyétől, Vathy Zsuzsa írónőtől.
Dátum: 2006-12-23 00:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:33.831327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár Ervin 1936. május 5-én született Budapesten, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette, ahol családjuk 1938 és 1951 között lakott. Édesapja ott volt intéző, majd a II. világháború után különböző állami gazdaságokban dolgozott, és főagronómusként ment nyugdíjba. A pusztai kisközösség szeretete, összetartó ereje, meséi későbbi írásainak inspiráló élményei lettek. Olvasni még az iskola elkezdése előtt megtanult, attól kezdve az irodalom, a könyvek szeretete meghatározó volt számára.
Pályája során számos díjban, kitüntetésben részesült, a József Attila-díjat 1974-ben, a Kossuth-díjat 1996-ban kapta. 2005-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki. Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomát kapott. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) megkapta az Év Könyve jutalmat - később a Bab Berci kalandjai (1989) valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.
MTI - fidesz.hu