Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több százan jelentkeztek Szaddám hóhérának

Irakban több százan vállalkoznának arra, hogy kivégezzék Szaddám Huszeint. A jelentkezők azután ajánlották fel szolgálataikat a hatóságoknak, hogy az illetékes fellebbviteli bíróság kedden helybenhagyta a volt diktátorra kiszabott halálbüntetést.


Dátum: 2006-12-27 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:44.458772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közben az iraki államfő hivatala bejelentette: Dzsalal Talabáninak nem kell aláírnia Szaddám Huszein halálos ítéletét. Korábban egyes iraki tisztségviselők azt mondták, hogy az ítélet végrehajtásához szükség van az államfő jóváhagyására is.

Az emberiesség elleni bűncselekmények miatt elítélt Szaddám Huszein kivégzését az iraki törvények szerint 30 napon belül végre kell hajtani.

Az Egyesült Államok szerint az ítélet fontos mérföldkő Irak számára, az országban a zsarnokságot a jog hatalma válthatja fel. Az Amnesty International viszont csalódott az ítélet miatt, a jogvédő szervezet szerint a per nem volt mentes a politikai beavatkozástól. Massimo D'Alema olasz külügyminiszter leszögezte, hogy Olaszország ellenzi a halálbüntetést és figyelmeztetett a kivégzés lehetséges iraki következményeire.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek