Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túlcsúszott a Tony Blairt szállító repülőgép a miami repülőtér leszállópályáján

Túlcsúszott a Tony Blair brit kormányfőt szállító repülőgép közép-európai idő szerint szerda hajnali fél egy tájban a miami nemzetközi repülőtér leszállópályáján, de a gép sértetlen maradt, és sérültekről sem érkeztek jelentések - közölték illetékesek.


Dátum: 2006-12-27 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:45.049525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A British Airways brit légitársaságnak a londoni Heathrow repülőtérről érkező 209. számú járata leszálláskor rácsúszott a leszállópálya szélén lévő néhány lámpára, de nem hagyta el a betont és segítség nélkül a kapuhoz gördült - közölte Marc Henderson, a repülőtér szóvivője.

Kim Bruce, az amerikai titkosszolgálat szóvivőjének tájékoztatása szerint Blair a gép fedélzetén tartózkodott, de útjáról további információkat nem közöltek.

Londonban a miniszterelnöki hivatal egyik illetékese azt közölte, hogy a baleset során a kormányfő és családja nem sérült meg. Az illetékes a miniszterelnök úti célját nem árulta el, de Blair és családja korábban a Bermudákon nyaralt.

Az első jelentések szerint a gép fedélzetén tartózkodó utasok közül sem sérült meg senki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek