Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán felgyorsítja az atomprogramot

Az iráni parlament törvényben kötelezte a kormányt az ország atomprogramjának felgyorsítására, valamint a Nemzetközi Atomügynökséggel folytatott együttműködés felülvizsgálatára.


Dátum: 2006-12-27 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:46.809137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A teheráni törvényhozás elnöke a szavazás után közölte: ezután a kormánynak lehetősége van arra is, hogy felmondja részvételét az atomsorompó együttműködésben. A parlamenti szavazást jóváhagyta Irán legfőbb világi és vallási vezető testülete, az Őrök Tanácsa.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek