Ficóék is hazugsággal nyerték meg a választást?
Bugár Béla szerint a Szlovákiát jelenleg kormányzó koalíció hazugsággal nyerte meg az idén nyári parlamenti választásokat.
Dátum: 2006-12-27 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:47.091480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a TASR szlovák hírügynökségnek szerdán adott nyilatkozatában emlékeztetett: Robert Fico szlovák kormányfő pártja, a Smer (Irány) - Szociáldemokrácia a júniusi parlamenti választások előtt (a kampányban) megígérte a szlovák katonák Irakból történő "azonnali" kivonását, ám ez mindeddig nem történt meg. A csapatkivonásra várhatóan jövő márciusban kerül sor - jegyezte meg a hírügynökség.
Az MKP elnöke szerint a Smer sok szavazatot kapott csődbe ment pénzügyi vállalkozások ügyfeleitől és azok családtagjaitól is, mert Fico ígéretet tett veszteségeik kompenzálására.
"Mintegy 300 ezer emberről beszélünk. Ha a Smer közülük csak százezret állított a maga oldalára, az is 15-18 képviselői mandátumot jelent" - jegyezte meg Bugár Béla.
A szlovákiai magyar politikus szerint a jelenlegi szlovák kormánykoalíció nem tartotta be azon ígéretét sem, hogy a kisebbségeket érintő célkitűzéseiben fenntartja az eddigi helyzetet. A jövő évi költségvetésben az e célra előirányzott összeg 80 millió koronára csökkent az idei büdzsében foglalt 160 millió koronáról - fűzte hozzá.
Bugár Béla bírálta a Fico vezette jelenlegi hárompárti szlovák kormánykoalíciót amiatt is, hogy az szerinte nem élt az előző kabinet által teremtett lehetőségekkel. "A jövő évi költségvetésben nincs jele annak, hogy a jövőre koncentrálnánk" - mondta az MKP elnöke többek között.
MTI - fidesz.hu