Már a kenyér sem az igazi
A kereskedelemben árult kenyerek mindössze 21 százaléka friss termék, 79 százalékukat több mint egy napja sütötték - derül ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FvF) legfrissebb felméréséből. A gyártók mindössze három százaléka nem használ semmilyen adalékanyagot a kenyér előállítása során.
Dátum: 2006-12-27 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:48.897570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az FvF három hónap alatt elvégzett országos ellenőrzése során 209 gyártó 600 féle csomagolt és csomagolatlan kenyértermékét vizsgálta meg. A főfelügyelőség nehezményezi, hogy az újravizsgált hibás termékek gyártóinak csupán egynegyede javított a kenyér minőségi jellemzőin, a többség nem korrigált a paramétereken.
A termékek vizsgálata során a kenyerek 16 százalékán a jelölés nem felelt meg az előírásoknak. A legtöbb jelölési hibát az okozta, hogy a gyártók nem megfelelő lisztet használtak fel, vagy nem az előírt lisztaránynak megfelelően állították elő termékeiket. A minták 8 százaléka bizonyult kisebb tömegűnek, mint amekkorának árulták, 26 százalékánál pedig magasabb sótartalmat találtak a fogyasztóvédők a megengedettnél. A kenyerek 15 százalékánál a savfok nem érte el az előírt értéket, műszaki jellemzők tekintetében pedig a minta 41 százaléka nem felelt meg.
Mindössze a gyártók 3 százaléka nem használ semmilyen adalékanyagot a kenyér előállítása során - állapította meg a FvF. A közlemény szerint a hibás termékek gyártói, illetve forgalmazói kötelesek megfizetni a vizsgálati díjakat. Az FvF ezen kívül felhívta a pékek és a sütödék szakmai szervezeteinek figyelmét, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektessenek a gyártók szakmai támogatására.
MTI - fidesz.hu