Hatszáz dolgozót bocsát el a Flextronics
Hatszáz dolgozó januári elbocsátását jelentette be az amerikai érdekeltségű Flextronics Magyarország Kft. nyíregyházi gyára a helyi munkaügyi kirendeltségen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ igazgatója az MTI-vel.
Dátum: 2006-12-28 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:50.040364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyírségi nagyüzem a termelés szezonális hatásaival, a megrendelés változásaival indokolta a leépítést - mondta Gönczi András. Hozzátette: a szabolcsi Flextronics-gyár mindig is a piaci folyamatokhoz igazodóan alakította létszámát, amióta létrehozta nyíregyházi termelőhelyét.
Így volt ez februárban is, amikor 950 dolgozó csoportos elbocsátását jelentette be a cég, de végül a leépítésnek csak az első ütemét, 300 munkás leépítését hajtotta végre, mert kedvezően változott a megrendelés-állománya. Júliusban további nagyobb megrendelést kapott az elektrotechnikai nagyüzem, s akkor ezer dolgozóval növelte létszámát.
A Nyíregyházi Ipari Parkban működő gyár most mintegy kétezer alkalmazottja közül válik meg hatszáztól, s korábban is átlagban 1.500 dolgozót foglalkoztatott, túlteljesítve vállalt kötelezettségét, az évi ezer fős létszámot. Gönczi András elmondta még: a munkaügyi szervezet nyíregyházi kirendeltsége a multinacionális céggel közösen igyekszik segíteni az elbocsátottaknak. Az álláskeresési szoláltatások ismertetése mellett állásbörzét is tartanak a gyárban, ahol különböző cégek ajánlhatnak munkát.
A jól képzett szakemberek közül több, mint száznak már ajánlottak álláslehetőséget, többen a Flextronics más magyarországi gyáraiban juthatnak munkához. A munkaügyi szakember szerint azok, akik egyelőre nem tudnak elhelyezkedni, abban bíznak, hogy később újra kedvező fordulatot vesz majd a piaci érdeklődés a nyíregyházi Flextronics-gyár termékei iránt, s visszamehetnek dolgozni az üzembe. Konszern szinten a Flextonics a 2006 márciusában zárult pénzügyi évben 15,9 milliárd dollár árbevétel ért el, a Flextronics Magyarország árbevétele 814 milliárd forint volt.
A társaságnak öt kontinens 32 országában 130 telephelye van, összesen 95 ezer embert foglalkoztat, ebből mintegy 10 ezer főt Magyarországon.
A Flextronics-nak Magyarországon Sárváron, Zalaegerszegen, Tabon, Budapesten és Nyíregyházán vannak gyárai és logisztikai egységei. A cég a következő években Magyarországon elsősorban tervezési kapacitásait, logisztikai és disztribúciós szolgáltatásait, valamint szervíztevékenységét kívánja növelni.
MTI - fidesz.hu