Rendkívüli országgyűlési bizottságot kezdeményez a Fidesz
A meghirdetett álláshelyek száma Magyarországon 38 ezer, míg a munkanélküleiké megközelíti a 390 ezret. Minden állásra tízen jelentkeznek átlagosan. A kormány eközben megnyitja a munkaerőpiacot.
Dátum: 2006-12-28 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:51.241213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus leszögezte azt is, hogy a kormány kiszámíthatatlan adó- és gazdaságpolitikájának hatására egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a hazai mikró-, kis- és közepes vállalkozások, miközben ők lennének képesek arra, akik a hazai munkavállalók számára 60 százalékának tudnának biztosítani, ha megfelelő gazdaságpolitikája lenne az országnak. Így folytatta: a jelenlegi rossz helyzeten a Közmunka Program sem segít, hiszen csak átmeneti megoldást jelent a munkanélküliek számára, sőt a tartós munkanélkülieknek egyáltalán nem segít.
Bernáth Ildikó kitért a költségvetés hiányára is. Felhívta arra a figyelmet, hogy míg Magyarországon ez az adat meghaladja a 10 százalékot, addig Romániában mindössze 1,4 százalékos a hiány, Bulgáriában pedig szuficites a költségvetés.
A Fidesz a kialakult helyzet hatására rendkívüli bizottsági ülés összehívását fogja javasolni január 8-ára. A képviselő kifejtette: számos kérdésre várnak választ Simon Gábor elnöktől. Az ülésre elvárják a gazdasági és a munkaügyi minisztert is. A részletekről szólva elmondta, a Fidesz az újonnan csatlakozó két ország kedvezőbb a gazdasági helyzete miatt attól tart, hogy a hazai vállalkozások és a multik egy része áttelepülhet Magyarországról. A Fidesz ezért választ vár arra, hogy készült-e ezzel kapcsolatban felmérés, és amennyiben igen, mit tükröz.
A Fidesz továbbá kíváncsi arra is, hogy a munkaerőpiac megnyitása milyen hatással lesz a fekete foglalkoztatásra, illetve, hogy a kormány milyen szempontok alapján választotta ki azt a listát. A politikus emlékeztetett rá: korábban arról volt szó, hogy 130-140 szakmában nyitja meg piacát Magyarország január 1-je után, és ezt félévenként felülvizsgálják. A legutóbbi kormányszóvivői tájékoztatón azonban már 219 szakmáról és kétévenkénti felülvizsgálatról beszéltek. Ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot, tiszta képet szeretnénk kapni arról, mi a kormány szándéka - jelentette ki az ellenzéki politikus. Emlékeztetett rá: Orbán Viktor pártelnök már feltette kérdéseit a munkaügyi miniszternek, de nem kapott rá választ. Bernáth Ildikó kérdésre válaszolva elmondta: például az általános orvosi, szakorvosi, fogszakorvosi szakmáról nem volt szó a szakbizottság ülésén, utólag került fel a listára, így választ várnak arra, hogy ennek mi az oka, ha a jövőben 16 ezer ágyat terveznek megszüntetni, ami együtt jár az adott kórházban dolgozók munkahelyének megszűnésével is. Számos olyan szakma szerepel a listán, aminek okát nem ismerjük, például a meteorológusi szakmai is rajta van - mondta. Hozzátette: olyan szakmát is látott a listán - például gyámügyi ügyintézőit - amelynek betöltője a köztisztviselői törvény értelmében csak magyar állampolgár lehet.
fidesz.hu