Tovább fog tombolni a hazugság
Jövőre Magyarországon tovább tombol majd a politikai hazugság, a megélhetési válság és a kormányzati pénzbehajtás.
Dátum: 2006-12-28 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:54.080792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt hozta a Magyar Szocialista Párt a magyar közéletbe, ezt hozta a magyar gazdaságba, és ezt okozta a magyar embereknek a Gyurcsány-kormány 2006-ban. A kormányzatnak semmiféle elképzelése sincs a reformokról; eddig sem reformokat, hanem pénzbehajtást folytattak. Semmilyen elképzelésük nincsen arról sem, hogyan lehetne a valóban fontos és átalakításra váró területeken valódi reformokat végrehajtani. Mert az nem reform, ha egy-egy szakterületről komoly pénzeket vonnak ki, márpedig 2006-ban ez történt, akár az oktatást, akár az egészségügyet, akár a többi ágazatot nézzük.
Sajnos ebben a helyzetben a minisztériumok összesen 20 milliárd forintot költenek különböző reprezentációs, PR- és reklámköltségekre. Amikor az emberek nem tudják, hogy a megemelt gáz- és távhő számlájukat, a növekvő közlekedési költségeket miből fogják fizetni, ebben a helyzetben rendkívül arcátlannak és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a minisztériumok ennyit költenek önmaguk és intézkedéseik reklámozására. 2007 tehát, ha ugyanígy folytatják a szocialisták, akkor valóban fájni fog Magyarországnak.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője
fidesz.hu