Sopron: Felterjesztés a kormányhoz a gázártámogatási rendszer miatt
A törvényben biztosított felterjesztési jogával élve fordul Sopron Megyei Jogú Városának Önkormányzata a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy a kormány vonja vissza a gázártámogatási rendszer megszüntetéséről szóló rendeletét.
Dátum: 2006-12-28 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:54.371738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amennyiben erre nem kerül sor, módosítsa azt úgy, hogy a támogatási rendszer átalakítására fokozatosan kerüljön sor a 2007. évben a támogatás mértékének jelentősebb növelése mellett - fogalmaz a felterjesztés, amelyet a helyi Fidesz-KDNP frakció egyhangúlag támogatta.
A távhőszolgáltatásról szóló rendelettel kapcsolatos törvényességi észrevételről, valamint a távhőszolgáltatás díjáról szóló közgyűlési előterjesztés határozatát a soproni közgyűlés MSZP-s tagjai nem támogatták. Boros László, Németh Imre (MSZP) "nem" -mel szavaztak, illetve öt MSZP-s képviselő tartózkodott Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata december 21-i közgyűlésén.
fidesz.sopron.hu