Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fenyő-gyilkosság: közel a megoldás?

Nyugdíjba vonul a rendőrség egyik legsikeresebb gyilkossági nyomozója, a magyar Derrickként emlegetett Kovács Lajos. Ő eddig a Nemzeti Nyomozó Iroda "döglött ügyek osztályát" vezette, amely az elmúlt 8 évben 25 megoldatlan emberölési ügyet vizsgálva több mint egy tucat esetben találta meg a tetteseket.


Dátum: 2006-12-28 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:56.392313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyugdíjba vonulása után továbbra is a rendőrségnek dolgozik majd - már tanácsadóként - Kovács Lajos.

A nyomozó az InfoRádióban elmondta: vannak ügyek, amelyek félbemaradtak, és addig szeretne a rendőrségnél dolgozni, amíg ezek le nem zárultak.

Ilyen például Fenyő János megölésének ügye, amely a nyomozó véleménye szerint nem áll messze attól a ponttól, hogy el lehessen dönteni: érdemes-e az ügyben valakit meggyanúsítani.

"Meggyőződésem, hogy viszonylag pontos vonalakkal be tudjuk határolni, mi történhetett Fenyő Jánossal, és miért" - mondta Kovács Lajos, hozzátéve: néhány hónap alatt eldől, összeszedhetőek-e a bizonyítékok.

Kollektív eredmények

A nyomozó nevéhez fűződik többek között Magda Marinko elfogása, Farkas Helga meggyilkolásának felderítése, és az ismert balatoni vállalkozó, Szlávy Búcsú gyilkosának megtalálása is.

Ezek mindig kollektív munkának az eredményei - emelte ki a nyomozó.

Kovács Lajos hozzáfűzte: olyan vezető szeretett volna lenni, aki nem csak bent ül az asztalnál, hanem kimegy a helyszínre. Szeretett kihallgatni, szerette a házkutatást és az adatgyűjtést.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek