Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A székelyföldiek 99 százaléka támogatja az autonómiát

A székelyföldiek 99 százaléka támogatja a régió területi autonómiáját a nem hivatalos belső népszavazás végeredménye szerint - közölték csütörtökön a szervezők.


Dátum: 2006-12-29 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:58.138014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jogi következményekkel nem járó, nem hivatalos referendumot Kovászna és Hargita megyében szervezte meg a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) december 16-23 között. Hargita megyében összesen három településen nyilváníthattak véleményt a lakosok, a legnagyobb közülük a mintegy negyven ezer lakosú Székelyudvarhely. A három településen a több mint 34590 szavazati joggal rendelkezők közül 22061-en voksoltak, ami 63,78 százalékos részvételi aránynak felel meg. Közülük 21870-en szavaztak Székelyföld területi autonómiája mellett. A Kovászna megyei többi húsz településen is a lakosság körülbelül 99 százaléka támogatta Székelyföld területi autonómiáját.

A szervezők civil nyomásgyakorlási eszköznek tekintik ezt a kezdeményezést, hogy hivatalos referendum kiírását is lehetővé tegyék ugyanebben a kérdésben. Romániában ugyanis jelenleg nem létezik az ehhez szükséges jogi keret, ezért a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatta a kezdeményezést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek