Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány háborúra készül az emberek ellen

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy közbeszerzési eljárás nélkül vásároljanak a rendőrségnek tömegoszlató eszközöket - közölte Kontrát Károly pénteken.


Dátum: 2006-12-29 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:58.989303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány döntései következtében a magyar családok jövőre rosszabbul élnek majd, mint az idén, ám "mivel fél az emberektől, olyan eszközöket kíván a rendőrség rendelkezésére bocsátani közbeszerzési eljárás nélkül, amelyek brutális rendőri fellépést tesznek lehetővé" - fogalmazott a politikus, aki a rendészeti bizottság ülésének idején nyilatkozott újságíróknak. Közölte: ha a bizottság megszavazza a határozatot, akkor a rendőrség akár március 15-éig megkaphatja az új tömegoszlató eszközöket, ezek között könnygázgránátokat, gránátvetőket. "Híreink szerint 1.800 gránátot (...) és 1.600 gumilövedéket lőttek ki október 23-án, most ezeket is akarják pótolni. Mi azt mondjuk, hogy nincs indok arra, hogy a közbeszerzés alól (...) felmentést kapjon a kormány, ezért ellenezzük ezt a javaslatot" - indokolta a Fidesz álláspontját Kontrát Károly.

Kiemelte: a kormány azért kér felmentést a közbeszerzés alól, mert fél a tavasztól. Közölte, a beszerzés 3 milliárd forint, ebből "a közbeszerzés hatálya alá tartozó rész" 2,2 milliárd forint. Kontrát Károly még a bizottsági ülésen meghozott döntés előtt azt mondta, nyilvánvaló, hogy a kormánypárti többség megszavazza majd az előterjesztést. Közölte: a beszerzés ellen azért is tiltakoznak, mert mint mondta, "ma nem erre van szüksége a rendőrségnek". Hozzátette ugyanakkor, hogy a Fidesz a rendőrség fejlesztését támogatja. Mint mondta, a hírek szerint több száz, esetleg ezres nagyságrendben hagyják el a rendőrséget az állomány tagjai, és "ez mind a kormány döntéseinek köszönhető".

Arra az újságírói kérdésre, hogy véleménye szerint a rendőrség kellően fel van-e szerelve, azt mondta: "a rendőrség ma rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyek normál körülmények között a törvényes rend betartására elegendőek".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek