Pénzügyi és megélhetési válságot okozott a kormány
2006-ban két dolog derült ki a szocialistákról: nem tudnak kormányozni és nem demokraták - írja közleményében Szijjártó Péter.
Dátum: 2006-12-29 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:00.438925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz közleménye
2006-ban két dolog derült ki a szocialistákról: nem tudnak kormányozni és nem demokraták. Dilettáns és antidemokratikus kormányzásuk Magyarországot pénzügyi válságba, a magyar családokat pedig megélhetési válságba sodorta.
2007-ben a magyar emberek fogják megfizetni Gyurcsány Ferenc hazugságainak árát: a vizitdíj, a megemelt gáz- és távhődíj, a magasabb élelmiszer- és gyógyszerárak formájában. A kormányzatnak semmiféle elképzelése sincs a reformokról; eddig sem reformokat, hanem pénzbehajtást folytattak. Semmilyen elképzelésük nincsen arról sem, hogyan lehetne a valóban fontos és átalakításra váró területeken valódi reformokat végrehajtani. Mert az nem reform, ha egy-egy szakterületről komoly pénzeket vonnak ki, márpedig 2006-ban ez történt, akár az oktatást, akár az egészségügyet, akár a többi ágazatot nézzük.
2007 tehát, ha ugyanígy folytatják a szocialisták, akkor valóban fájni fog Magyarországnak, akkor hazánkban tovább fog tombolni a politikai hazugság, a kormányzati pénzbehajtás és a megélhetési válság.
Budapest, 2006. december 29.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője