2007 fekete év lesz a hazai kis - és középvállalkozások számára
A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája a kis - és közepes vállalkozások számára kedvezőtlen, káros, és további munkahelyek megszűnését eredményezi ebben a szektorban - jelentette ki Lengyel Zoltán.
Dátum: 2006-12-29 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:03.100872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyel Zoltán emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a Fidesz és a Vállalkozók Pártjának elnöke úgy foglalt állást: növelni kell a kis- és középes vállalkozások által létrehozott munkahelyek számát. Ezzel kapcsolatban a Fidesz egy javaslatot terjesztett a parlament elé, amelyet a kormánytöbbség nem támogatott. Ez a javaslat azt tartalmazta, hogy a kis - és közepes vállalkozások is csökkenthessék szolidaritásiadó-alapjukat az újonnan felvett munkaerő után fizetendő járulékok legalább egy részével.
A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája a kis - és közepes vállalkozások számára kedvezőtlen és káros, és további munkahelyek megszűnését eredményezi ebben a szektorban - húzta alá Lengyel Zoltán.
fidesz.hu