Rekord nagyságú bírság
Rekord nagyságú, összesen 11 és fél milliárd forintos bírsággal sújtotta az idén a versenytörvény megszegőit a Gazdasági Versenyhivatal.
Dátum: 2006-12-29 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:06.539279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez több, mint háromszorosa a tavalyinak. A bírságokból 1,7 milliárdot a fogyasztók megtévesztése miatt róttak ki.
A hivatal összesítéséből kiderül, hogy egyre több a visszaeső, elsősorban a hipermarketláncok körében.
A nagyotmondó reklámokkal is gond volt. Elsősorban a vezetékes- és a mobiltelefon-társaságok, a nagy áruházláncok és a termékeiknek megalapozatlanul gyógyhatást tulajdonító cégek befolyásolták tisztességtelenül a fogyasztói döntéseket.
hirtv.hu - fidesz.hu