Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

New Orleans-i hurrikán: megvádolt rendőrök

Gyilkosság és gyilkossági kísérlet címén vádat emeltek hét New Orleans-i rendőr ellen, aki tavaly a Katrina hurrikán pusztítása miatt bekövetkezett káosz idején fegyvert használt polgári lakosok ellen.


Dátum: 2006-12-29 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:07.905107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem engedhetjük meg, hogy rendőreink indokolatlanul lőjenek állampolgárainkra és megöljék őket, mint a veszett kutyákat. A lőfegyver használatára vonatkozó előírások nincsenek felfüggesztve rendkívüli helyzetekben sem. Mindenkinek - beleértve a rendőröket is - be kell tartania a törvényeket" - fogalmazott helyi idő szerint csütörtökön közzétett állásfoglalásában Eddie Jordan, New Orleans-i államügyész.

A 2005. szeptember 4-én történt lövöldözésben két ember vesztette életét és négyen megsebesültek. Az incidens a város keleti részén fekvő Danziger-hídnál történt, és az eset a hurrikán pusztítása miatt kialakult New Orleans-i káosz és bűnözés jelképévé vált. A rendőrség úgy állította be az esetet, hogy a rendőrök olyan orvlövészekre lőttek, akik a mentőalakulatok tagjait vették célba. Az áldozatok és hozzátartozóik azonban másként látták az esetet, indokolatlannak minősítették a rendőri fellépést.

Warren Riley New Orleans-i főfelügyelő azt állította, hogy az államügyész jelentése mellőz minden szakmaiságot. Arra kérte a lakosságot, hogy hagyja a maga medrében folyni a bírósági eljárást, az ítélet előtt senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket a vád alá helyezett rendőrök bűnösségére vagy ártatlanságára vonatkozóan.

A 2005. augusztus 29-én lesújtó Katrina hurrikán következtében víz alá került a város jó része, több ezer ember napokon át otthona fogságában élt. A New Orleans-i rendőrséget pellengérre állították, amiért nem tudta megakadályozni a fosztogatást és a bűnözést. A rendőri állomány közel 15 százaléka nem állt szolgálatba, és egyes rendőröket azzal vádoltak meg, hogy gépkocsikat tulajdonítottak el egy autókereskedésből.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek