Félmilliárdos fejlesztés a Helikon Kastélymúzeumban
A látogatottság jelentős növekedését várja a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum - közismertebb nevén Festetics-kastély - vezetése a jövő évi, csaknem félmilliárd forintos fejlesztést jelentő rekonstrukciós programtól - közölte Czoma László igazgató.
Dátum: 2002-12-11 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:34.864842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint elmondta, az idén több mint 200 ezren keresték fel a múzeumot, s a látogatók felét - évek óta először - magyarországi vendégek alkották.
Czoma László utalt arra: az érdeklődők körében a legnépszerűbbnek az öt világrész trófeáit és a 23 iszlám ország kultúráját bemutató állandó kiállítások, valamint az Eiffel-pálmaház növényei bizonyultak.
Az igazgató közölte, hogy a helyreállítást célzó 15 éves program újabb állomásaként a jövő év nyarára befejeződik a volt Ybl-lovarda háromszintes épületének felújítása, s abban először az 50 főúri járművet befogadó hintó- és szánmúzeum nyílik meg.
Mint hozzátette, addigra elkészül az európai és magyar szabadkőművesség jelképnövényeit felvonultató egyhektáros park, továbbá a Balaton-vidék 150 védett növényét és talajmintáit őrző 2,5 hektárnyi botanikus kert is, benne egy XIX. századi meteorológiai állomással.
Czoma László jelezte: májusban a botanikus kert és a Marton László Kossuth-díjas szobrászművész alkotta Flóra-szobor környéke lesz az ország neves dísznövény-kertészeinek részvételével tartandó Flóra-ünnepségek helyszíne.
Tájékoztatása szerint a felsoroltak mellett elkezdődhet a Balaton és vízgyűjtő területének halfajait befogadó, ötezer négyzetméter összfelületű akváriumrendszer és az egyhektáros látványtó építése, valamint az egykori laktanyaterület 25 hektáros ősparkjának rehabilitációja.
Utóbbi terület két meghagyott épületét magyar vadászati múzeummá, illetve állandó iszlám kiállítássá alakítják át.
Az említett létesítmények várhatóan 2004-ben nyílnak meg a közönség előtt.
Az igazgató utalt arra, hogy a közelmúltban készült el a főépület előtti szökőkút színes díszkivilágítása, amely a 2003 június közepétől bevezetendő és augusztus végéig tartó éjszakai kastélylátogatások hangulatát is emeli.
Czoma László közölte: a kastélyfejlesztés költségét a Helikon Kastélymúzeum Kht. bevételeiből, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal támogatásából, valamint pályázati forrásokból fedezik.
MTI - fidesz.hu