Idén 125 áldozatot követeltek a tűzesetek
Idén eddig összesen 125 halálos áldozatot követeltek a tűzesetek, ez a szám negyvennel kisebb, mint tavaly - mondta a katasztrófavédelem szóvivője pénteken az MTI-nek.
Dátum: 2006-12-30 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:10.443480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tűzesetek áldozatai többnyire gyerekek, illetve idős, beteg emberek - tette hozzá Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, aki elmondta december 28-ig 27-tel többen, 762-ben haltak meg ilyen, úgynevezett műszaki balesetben. Megjegyezte, hogy ebben a kimutatásban nem szerepelnek azok a közlekedési balesetek, például a gázolások, amelyeknél nem volt szükség műszaki mentésre és nem hívták a tűzoltókat.
Idén eddig 577-en sérültek meg tűzesetnél, ez 106-tal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Műszaki balesetben 4.938-an sérültek meg idén a katasztrófavédelem statisztikái szerint, ami 254-gyel több, mint 2005 hasonló időszakában - mondta Dobson Tibor. Idén összesen valamivel több mint 66 ezer riasztást kaptak a tűzoltók, ez hatezerrel több az előző évinél. Műszaki, főként közlekedési balesettel összefüggő mentés összesen mintegy 27 ezer volt 2005-ben, idén pedig 35 ezer. A tűzesetek száma viszont mintegy 21 ezer volt, ami hozzávetőleg háromezerrel kevesebb a 2005. évinél.
MTI - fidesz.hu