Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fekete év vár a hazai vállalkozásokra

Manapság annyit hallani a következő években Magyarországra érkező uniós pénzekről, hogy sokan lélekben már a Kánaán beköszöntére készülnek, pedig a helyzet korántsem ilyen rózsás.


Dátum: 2006-12-30 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:14.344005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a kormány nem teremt összhangot a különböző programok között, könnyen lehet, hogy az eurómilliárdok még a válság elkerülésére sem lesznek elegendők - mutatott rá a Magyar Nemzetnek adott interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki leszögezte: Magyarországon valóban komoly reformokra van szükség, ám az átalakításoknak nem lehet úgy nekilátni, hogy a kormány az érintettek véleményét sem kéri ki. Az évzáró beszélgetésben a gazdasági szakember figyelmeztetett: az 1990-es fordulat ára az volt, hogy eladtuk a nemzeti vagyon túlnyomó részét. Az 1995-ös kiigazítás ára az volt, hogy a nagyvállalati kör jelentős része is idegen kézre került. Ma pedig komoly a veszélye annak, hogy az egyensúlyteremtés árát a kis magyar cégek fizetik meg: anynyira legyengülnek, hogy a helyüket átveszik a nagy nemzetközi társaságok. Parragh László arról is beszélt, hogy miközben újabb és újabb hangzatos elképzelések látnak napvilágot, rövid távon számos területen romlik a helyzet, felesleges arról beszélni, hogy 2017 novemberére beérjük az uniós béreket, miközben jövőre csökken a keresetek értéke.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek