Elsüllyed egy hajó Közép-Jáva partjainál 850 utassal a fedélzetén
Mintegy 850 utassal a fedélzetén elsüllyedt egy hajó a viharban a Közép-Jáva partjainál - közölte az indonéziai rádióval a haditengerészet egyik parancsnoka szombaton.
Dátum: 2006-12-30 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:15.094605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parancsnok szerint félő, hogy a katasztrófának számos áldozata van. Yan Simamora parancsnok az El-shinta rádiónak elmondta, hogy a Senopati, amely a közép-jávai Sumarangból tartott a közép-borneói Kumaiba, pénteken éjfél tájban süllyedt el. A parancsnok elmondta, hogy a mentők eddig kilenc embert találtak meg, de félő, hogy sokan a tengerbe vesztek. "A mentők helikopterekkel és hajókkal kutatnak a többi utas után, de a rossz látási viszonyok és a kedvezőtlen időjárás akadályozza a mentést" - közölte Yan Simamora. Hozzátette: az erős hullámverés és a szél miatt attól tart, hogy sokan életüket vesztették.
Az indonéz haditengerészet szóvivője Surabayában azt közölte, hogy eddig 26 embert sikerült kimenteni a tengerből, közülük 17-et halászok emeltek ki a vízből, míg kilenc másik hajótöröttet a haditengerészet egy kis hajója vett a fedélzetére. A kimentett utasokat, akiken mentőmellény volt, a Jakartától 663 kilométerre keletre fekvő Bawean szigetre szállították. Indonéziában, amely mintegy 18 ezer kisebb-nagyobb szigetből áll, gyakoriak a hajószerencsétlenségek. Az sem ritka, hogy az utaslistákon a hajón valóságosan utazókénál jóval kevesebben szerepelnek. Csütörtökön Szumátra és Bangka szigetek között egy másik komp is felborult, s a szerencsétlenség következtében legalább egy ember meghalt, és 24-en eltűntek.
MTI - fidesz.hu