Léket kapott egy gázolajat szállító hajó Csepelnél
Léket kapott egy gázolajat szállító tankhajó szombaton a hajnali órákban a csepeli szabadkikötő alatt a Dunán. A hajó mentését délre befejezték, semmiféle szennyeződés nem történt - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-vel.
Dátum: 2006-12-30 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:16.532891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bajkó Erika elmondta, a csepeli szabadkikötő alatti, az eddigi vizsgálatok alapján az feltételezhető, hogy úgynevezett petróleum öbölbe történő behajózásnál kapott léket egy szlovák lobogó alatt hajózó tankhajó. A személyzet az este tíz óra körüli kikötést követően három órával, a fenékvészjelző riasztásakor észlelte a vízbetörést. A körülbelül tízszer két centiméteres lék a gépháznál keletkezett.
A 417 tonna gázolajat szállító tankhajó rakománya nem veszélyeztette a Duna vizét. A mentés során a rakományt átfejtették, a gépházba betört vizet kiszivattyúzták, semlegesítették és a léket betömítették. Az átvizsgálás során a hajón nem találtak más sérülést.
Az illetékes hatóságtól a szlovák hajó engedélyt kapott arra, hogy a Komárnoi javítóműhelybe hajózzon. A hajót ideiglenesen egy állóhajóhoz kötötték ki, itt várja meg, hogy egy másik szlovák hajóhoz csatlakozva elindulhasson a komárnoi műhelybe. Bajkó Erika kitért arra is, hogy a mentést a hajó személyzete végezte; a katasztrófavédelem munkatársai ugyan kivonultak a helyszínre, ám nem volt szükség arra, hogy beavatkozzanak.
MTI - fidesz.hu