Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olajat élelemért - újabb amerikai követelés

Az Amerikai Egyesült Államok további legalább 50 árucikket - közöttük többfajta gyógyszert - akar felvetetni az Irak számára megtiltott importáruk listájára - jelentették kedden a világszervezet székhelyén diplomáciai források.


Dátum: 2002-12-11 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:35.753061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Washington kedden a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának az amerikai ENSZ-képviselet irodájában tartott tanácskozásán fogalmazta meg követelését.

Ugyanezen követelést az amerikai vezetés már novemberben is előterjesztette, megkísérelve azt az "olajat élelemért" program meghosszabbításának feltételéül szabni; Oroszország ugyanakkor ritkítani akarta a több száz tételt tartalmazó lajstromot. A BT akkor végül meghosszabbította a program végrehajtását a szokásos 180 napi időtartamra, de feltételül szabta, hogy 30 napon belül felül kell vizsgálni azoknak a polgári rendeltetésű, de katonai célokra is felhasználható cikkeknek a listáját, amelyek importja Irak számára tiltottnak minősül, illetve amelyek vásárlásához a bagdadi kormány számára a világszervezet külön engedélye szükséges.

Az Egyesült Államok által a tilalmi listára javasolt cikkek között olyan antibiotikumok és görcsoldó gyógyszerek vannak, amelyek amerikai vélemény szerint megvédhetik az iraki katonákat iraki biológiai fegyverek, illetve harci gázok bevetése esetén azok káros hatásaitól - írta az AFP, amely birtokába jutott a javaslat másolatának.

Az 1996-ban indított "olajat élelmiszerért" program alapján Irak korlátlan mennyiségben adhat el kőolajat, amelynek bevétele a világszervezet számlájára kerül, s arról fizetik ki a Bagdad által külföldről megvásárolt élelmiszert, gyógyszert és más, a lakosság ellátását szolgáló árucikkeket. A program célja az, hogy enyhítse az Irak elleni ENSZ-szankciók hatását a lakosságra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek