Szunnita tüntetők ismét meggyaláztak egy mauzóleumot
A Szaddám Huszein volt iraki diktátor kivégzése miatt feldühödött szunnita tüntetők Szamarrában ismét meggyalázták azt a síita szentélyt, amelynek felrobbantása tíz hónappal ezelőtt felekezeti erőszakot indított útjára Irakban.
Dátum: 2007-01-02 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:22.131753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szunnita tüntetők betörtek a robbantás által megrongált szamarrai mauzóleumba, majd végigvonultak rajta egy üres koporsóval és Szaddám portréjával.
A Bagdadtól 125 kilométerre északra fekvő, szunnita többségű Szamarrában található mauzóleumban tavaly februárban hajtottak végre robbantást. A mauzóleum Ali al-Hádinak és fiának, Haszán al-Aszkárinak, a síiták tizedik és tizenegyedik imámjának szentélye. A támadás erőszakhullámot robbantott ki a szunniták és síiták között, mindennapossá váltak a pokolgépes támadások, emberrablások és gyilkosságok.
A 148 síita meggyilkolására adott utasítása miatt halálra ítélt Szaddám Huszeint szombaton végezték ki. A szunniták többsége már előtte is rokonszenvezett a felekezetükhöz tartozó szélsőségesekkel, de nem vett részt közvetlenül a viszályban, holott a síita fegyveresek támadásaiban több ezren vesztették életüket vagy hagyták el otthonukat. A mostani szunnita tüntetések a fegyveres viszály kiterebélyesedésének előhírnökei lehetnek.
A szamarrai eseményekkel egy napon amerikai katonák hat irakit öltek meg egy ismert szunnita politikus irodáiban tartott razziák során. Az illető az amerikaiak gyanúja szerint menedéket adott az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki fegyvereseinek.
MTI - fidesz.hu