Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eladják az ORFK háromszáz hátasból álló somogysárdi ménesét

Évi tíz-tizenöt rendőrlóért nem érdemes fenntartani az ORFK csaknem háromszáz hátasból álló somogysárdi ménesét. Ezért a főkapitány azt javasolja Petrétei József rendészeti tárcavezetőnek, hogy hozzon gazdaságossági döntést a megkopott hírű ménes jövőjéről.


Dátum: 2007-01-02 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:23.753624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tizenhárom éve került az Országos Rendőr-főkapitányság kezelésébe az 1953-ban létrehozott somogysárdi ménes, amelynek gyönyörű hátasai ma még a somogyi falu XVIII. századi kastélya istállóiban várják hasznosításukat. A ménest egyszer már eladta volna az ORFK, akkor azonban a Sárddal szomszédos faluban született belügyminiszter megakadályozta a privatizációt.

Most viszont, miközben a túlszaporodást megakadályozó és a bevételt növelő lóárverések egyre kevésbé sikeresek, a ménes fenntartása évi kétszázmillió forintjába kerül az ORFK-nak. Évente csak tíz-tizenöt új, különleges tenyésztésű lóra van szüksége a rendőrségnek, és már a horvát, illetve a szlovén határőrség sem Somogysárdon képezteti a lovasait.

December közepén a rendészeti miniszterhez írt előterjesztésben a főkapitányság megerősítette: gazdaságtalan a somogysárdi ménes fenntartása, költségvetésükből a továbbiakban nem finanszírozható a lovas bázis - tudtuk meg Garamvölgyi László kommunikációs igazgatótól.

Kétségtelenül jórészt már a múlté az a vérvonal, amely a határon túl is ismertté tette a somogysárdi tenyészetet. Ezért korábban kellett volna dönteni az egyébként egészséges lovak sorsáról, viszont mindenképp egyben kellene eladni a ménest - figyelmeztetnek a lovas bázishoz kötődők. Somogysárdról származott a csodaként számon tartott Imperial, itt nevelték az ügető egykori büszkeségei közé tartozó Új-Mexikót és Zsigmondot, vagy az ugróként megcsodált Nefelejcset és Marionettet.

Az ORFK ménesének felszámolásától a helybeliek is rettegnek, a bázis ugyanis hetvenöt szakembernek, köztük diplomás tenyésztőnek, állatorvosnak, lovasrendőr-kiképzőnek, illetve növénytermesztőnek, abrakolónak, istállófiúnak ad munkát.

Gulyás J. Attila, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek