Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mexikói kormány beveti a hadsereget

A mexikói kormány döntése értelmében több mint 3 ezer fős katonai erősítést vezényelnek a közép-amerikai ország északnyugati részébe, hogy a katonák harcba szálljanak a térségben virágzó kábítószer-kereskedelemmel és az Egyesült Államokba irányuló illegális bevándorlással.


Dátum: 2007-01-03 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:34.049084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Francisco Ramirez belügyminiszter keddi közlése szerint az úgynevezett tijuanai műveletet azért kezdik meg, mert Tijuana város környékéről egyre több olyan jel érkezik a központi kormányzathoz, hogy az Egyesült Államokkal határos vidéken mind inkább elszaporodik a bűnözés. A kormánykatonák igyekeznek majd véget vetni a térségben garázdálkodó gonosztevők tevékenységének, akik büntetlenül veszélyeztetik a helyi lakosságot.

A térségen keresztül vezetnek az Egyesült Államokba a főként Kolumbiából származó kokain szállítási útvonalai. A gyakran korrumpálódott helyi hatóságok képtelenek véget vetni a bűnözési hullámnak.

Washington rendszeresen a mexikói hatóságok szemére veti, hogy nem tesznek hatékony intézkedéseket ennek a jelenségnek a felszámolására.

A tijuanai művelet kiterjed majd a csendes-óceáni nyílt vizeken közlekedő hajókra is, és a katonák különösen az Egyesült Államokba tartó vízi járműveket vizsgálják majd át. Tijuana a Kaliforniai-félsziget északi csücskében fekszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek