Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább keresik az eltűnt indonéz repülőgépet

Az indonéz mentőalakulatok szerda reggel tovább folytatták annak az utasszállító repülőgépnek a keresését, amely az újév első napján tűnt el Sulawesi (Celebesz) szigetének a térségében, majd másnap a hatóságok azt jelentették, hogy megtalálták a gép roncsait, de ez a hír tévesnek bizonyult.


Dátum: 2007-01-03 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:35.897475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Boeing 737-400-as típusú gép Jáva szigetéről indult Sulawesi felé, és 750 kilométerre az úti céljától vészjelzéseket adott le, majd eltűnt a radarképernyőkről. Az indonéz mentőalakulatok most ennek a Szingapúrban vett üzenetnek az alapján folytatják a kutatást Sulawesin, illetve a szigetet körülölelő tengerszakaszon is.

A feltételezések szerint az utasszállító 102 emberrel a fedélzetén Sulawesi nyugati része környékén zuhanhatott le, vagy esetleg hajthatott végre kényszerleszállást, de erre a légügyi hatóságok kevés esélyt adnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek