Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nyugdíjpénztári befizetéseket is az APEH szedi be

Az új évben a magánpénztári tagdíjakat is az APEH szedi be. A magánnyugdíj- pénztárak súlyos kockázatokat látnak az átállásban, míg az adóhivatal elnökhelyettese szerint a pénztárak munkája így jóval egyszerűbb és olcsóbb lesz - írja a Népszabadság.


Dátum: 2007-01-03 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:37.267734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyugdíjpénztárak azon aggódnak, hogy hiányzik az APEH-nél még az az informatikai háttér, ami a - pillanatnyilag - 2,6 millió magánpénztári tag adatainak feldolgozásához kell. A feladat már azért sem egyszerű - állította korábban Nagy Csaba, a Stabilitás Pénztárszövetség és egyben az OTP-pénztárak elnöke egy háttérbeszélgetésen -, mert a munkáltatóknak is át kell állniuk az új szisztémára. Sokaknak pedig - különösen az egyéni vállalkozók tömegeinek - maga az elektronikus adóbevallás is új feladat. Az aggodalom hátterében az áll, hogy kárt szenvedhet a pénztárak befektetési tevékenysége, ha késnek a befizetések.

Juhász István, az APEH elnökhelyettese szerint ennél nagyobb feladattal is megbirkóztak már, ami az adatfeldolgozást illeti, a befizetést pedig 24 órán belül továbbítják majd a címzett pénztárnak, tehát nincs arról szó, hogy "ráülnének" a pénzre. Az APEH egyébként minden pénztártag számára - hasonlóan más adónemeknél bevett gyakorlathoz - három számlát nyit majd: az alapbefizetésre, a késedelmi és az önellenőrzési pótlékra. A pénztáraktól a változás annyi beruházást igényel, hogy - az adatvédelmi törvények betartásának szavatolásával - fogadni tudják az adóhivataltól érkező adatokat.

nol.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek