Visszaállítanák a Belügyminisztériumot?
Legkésőbb a jövő héten nyilvánosságra kerülhet az október 23-i események hátterét vizsgáló Gönczöl-bizottság jelentése. A bizottság néhány tagja állítólag kezdeményezné a gyülekezési törvény módosítását, és javasolná a Belügyminisztérium visszaállítását is. Gönczöl Katalin, a testület vezetője azonban cáfolta a hírt.
Dátum: 2007-01-03 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:41.005232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület két hónapig elemezte az utcai zavargásokat, és a Népszava információi szerint kezdeményezni fogja a gyülekezési törvény módosítását, de az sem kizárt, hogy javasolnná a Belügyminisztérium visszaállítását is - írja a Népszava. A lap szerint a kész jelentést a bizottság a kormányfővel fogja egyeztetni, mielőtt nyilvánosságra hoznák. A Gönczöl Katalin vezette testület nemzetbiztonsági iratokba nem nézhetett bele, bár állítólag túl sok ilyen anyag nem is készült. A neves pszichológusokból, jogászokból, történészekből és rendőri szakértőkből álló munkacsoport elsősorban sajtóanyagokat és nemzetközi joggyakorlatot vizsgálva próbálja megfejteni az őszi zavargások okait.
A zavargásokat vizsgáló bizottság nem akar belügyminisztériumot
Egy szó sem igaz a Népszava cikkéből - így fogalmazott Gönczöl Katalin az InfoRádiónak. Gönczöl Katalin a cáfolaton túl elmondta, hogy január 31-ig dolgozik a testület, és időarányosan halad a munkával. A munkacsoport felállítását Gyurcsány Ferenc kezdeményezte az október 23-ai megmozdulások után.
A bizottság november 8-án megalakult, akkor Gönczöl Katalin közölte: a testület nem fog jogszabályokat kidolgozni, hanem szakmai ajánlásokat fogalmaz meg, illetve törvényi változtatások, intézményi feladatok végrehajtásának szükségességét javasolhatja. Munkájukhoz rendőrségi jelentéseket, tv-felvételeket, fotókat elemeznek majd.
A bizottság tagja Györgyi Kálmán nyugalmazott legfőbb ügyész, miniszteri főtanácsadó, Kacziba Antal nyugállományú rendőr vezérőrnagy, Pataki Ferenc szociálpszichológus, Tóth Judit alkotmányjogász, miniszteri tanácsadó, Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár, Csepeli György egyetemi tanár, szociálpszichológus, Ormos Mária professzor emeritus, történész és Vörösmarti Mihály nyugalmazott rendőr dandártábornok.
MNO - fidesz.hu