Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs gázárkompenzáció, a kormány tovább hazudik

A gázár-támogatással kapcsolatban le kell szögezni, hogy nincs kompenzáció, a gázért mindenkinek többet kell fizetni - jelentette ki a Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs igazgatója reagálva a kormányszóvivő szavaira. A drasztikus áremelkedések oka a kormány folyamatos hazudozása - tette hozzá Ágh Péter.


Dátum: 2007-01-03 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:41.660735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter elmondta: egyeseknek, keveseknek kevésbé nagymértékű a drágulás, mint a nagy többségnek. Nem kevés esetben fordul elő az, hogy családoknak 70 százalékkal, nyugdíjasoknak pedig 30 százalékkal nő a gáz ára.

"Ennyit arról, hogy Gyurcsány Ferenc 2005. végén azt mondta, hogy egyetlen fillérrel sem fog nőni a gáz ára" - jegyezte meg a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Szijjártó Péter hozzátette, a gázár-támogatási rendszer rendkívül bonyolult, nehezen átlátható, így annak is fennáll a veszélye, hogy még azok is elesnek a támogatástól, akik arra a jelenlegi kormánydöntés szerint arra jogosultak lennének.

Az év eleji drasztikus áremelkedések a kormány folyamatos hazudozása miatt következtek be - jelentette ki Ágh Péter, a Fidesz képviselője, a Szijjártó Péter által elmondottakhoz csatlakozva.

"Ez a hazudozás taszította gazdasági válságba az országot, emiatt kerültek a családok megélhetési válságba" - fogalmazott.

Ágh Péter hangsúlyozta: ha a kormány egész évben folytatja a hazudozást, akkor az év eleji áremelkedések csak a kezdetet jelentik. Kérdésre válaszolva közölte: ha a hazugságok folytatódnak, akkor valószínűleg további áremelkedésekkel fog folytatódni az év. Véleménye szerint a hazudozás folytatása magában rejti a válság elmélyülésének, és súlyosbodásának veszélyét is.

A Fidesz képviselője hozzátette: "közben a kormány propagandagépezete működik, nem áll le, a gazdaság helyett tovább dübörög a PR-kormányzás, és részleteket kiragadva, hazug módon sikerpropagandát folytat".

A politikus példaként jegyezte meg, hogy miközben a kormányszóvivő négy százalékos nyugdíjemelésről beszél, a nyugdíjasok számára hatalmas terhet jelentő dobozdíjról és gyógyszerár-emelkedésről nem tesz említést, illetve, amikor a hatszázalékos családipótlék-emelésről szól, nem teszi hozzá a családok életét nehezítő 70 százalékos gázáremelést. "A kormány tehát tovább folytatja a hazudozást, ez pedig a múlt alapján súlyos veszélyeket rejt magában a magyar emberekre nézve" - fogalmazott Ágh Péter.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek