Nem mehetünk be a baloldal zsákutcájába
Miért maradnak el a Fidesz válaszai a pártot ért vádak során? Mi a legnagyobb különbség a bal- és jobboldal között? Milyen feladatok előtt áll Orbán Viktor? Milyen kiállásra van szükség Magyarország részéről az EU-ban? Jelenthet-e az EU-tagság jogorvoslatot magyar belpolitikai problémákra? Többek között erről nyilatkozott az MNO-nak Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Dátum: 2002-12-11 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:37.701300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veress Kata írása, www.mno.hu
- Az Internet napjainkra fontos fórummá, egy-egy portálja pedig médiummá vált. Ön oda szokott figyelni a különböző portálok politikai vitáira
- Kevés időm van rá, s ha mégis internetezem, akkor inkább híreket nézek, tartalmakat keresek, s kevesebbet szoktam fórumozni. De tudom, hogy mi zajlik a politikai fórumokon, mert van egy kör, amellyel levelezek, s ők az érdekesebb témákat, vagy a rám illetve a Fideszre vonatkozó részeket el szokták küldeni nekem.
- Többször nyilatkozott a Fidesz és sajtó viszonyáról az elmúlt évek során. Fideszt érő sajtóbeli vádakból most sincs hiány, a jobboldali szavazók pedig mérhetetlenül hiányolják, hogy a vádak során elmaradnak a válaszok.
- Ebben egyetértünk. Szerintem az elmúlt négy év egyik legnagyobb hibája az volt a Fidesz részéről, hogy a minket ért támadásokra nem válaszoltunk. De a mostani idők kicsit nehezebb periódust jelentenek. Ugyanis nem szabad belemennünk az ellenfél zsákutcájába. Abba a zsákutcába, hogy csak és kizárólag azzal foglalkozzunk, hogyan reagáljunk azokra a vádakra, amerre példátlan módon még politikai intézményt is létrehoztak a Keller-féle államtitkárság formájában. Nem szabad elfelejtenie az embereknek azt, hogy a média szelektíven tud foglalkozni a politikai tematizációkkal. Még akkor is, ha nem tulajdonítunk neki rosszindulatot, ők azt fogják felkapni, ami hírértékű. Az lehetne a hír, ha Keller úr vádaskodik, a Fidesz pedig reagál rá. Az nem jelent hírt a számukra, hogy a Fidesznek mi a véleménye a költségvetésről vagy a privatizációról, az Orbán-Nastase megállapodásnak a módosításáról, a Medgyessy-Nastase kézfogásról, vagy hogy valóban mit gondolunk az Európai Uniós csatlakozásról. Ezek azok a dolgok, amelyeket nem szabad veszni hagynunk, mert akkor a politikai jövőnket adnánk fel.
Egyrészt meg kell találni a Fideszen belül azokat a szereplési formákat és lehetőségeket, azokat az embereket, akik az Orbán-kormány munkáját védelmezik, másrészt lennie kell azoknak az embereknek, akik az ellenzéki kötelességeiket teljesítik a parlamentben. A Fidesz ahol kell, ott bírálja a kormányt, s amikor kell, alakítsa ki a saját elképzeléseit, rakja össze azt a programot, amelyből a következő választásokat meg lehet nyerni. A jelenlegi támadások előbb-utóbb idejét múlttá fognak válni és eltűnnek. De nagy hibának tartom - és ez bizonyos értelemben nem a Fidesz, hanem az előző kormányzati struktúra hibája -, hogy nincsen olyan volt kormányzati szereplő, aki kezébe venné a támadott pontoknak a védelmezését. Ez azoknak a volt kormányzati tisztségviselőknek volna a kötelessége, akik belelátnak a hajdani döntésekbe. A volt kancellária miniszternek és csapatának. Én a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként nem voltam a kormány tagja, nem láttam bele szerződésekbe, tehát nem tudok megvédeni minden ügyet. Általában el tudom róla mondani a véleményemet, de a konkrét részletinformációknak nem vagyok a birtokában.
- A francia jobboldali pártok nemrégiben létrejött uniójára sokan felfigyeltek Magyarországon, s tetszett nekik a példa. Csakhogy többen úgy látják: ez a szövetség a francia jobboldal sikeres korszakában történt. Akkor, amikor a kormányban és az önkormányzatokban is többségben vannak.
- Ha megnyertük volna áprilisban a választásokat, akkor ma már Magyarországon is lenne egy jobboldali uniópárt. Ezt az egységet valóban csak sikeres időszakban lehet létrehozni, mivel kevésbé sikeres időszakban rövid ideig a széttartás érvényesül, amelyet részben politikai érdekek diktálnak, részben valóban vannak politikai rációi. Vannak ugyanis olyan szavazócsoportok, akik olyan véleményt, olyan személyiséget keresnek maguknak, akiről úgy érzik, az ő sajátos kis problémáikat sokkal határozottabban és nagyobb affinitással képviselik, mint adott esetben egy uniópárt vezetője. Mindezt természetes folyamatnak tartom, s nem tartok tőle. Ezt a szegmentálódást és a különféle, kisebb frakciók véleményének a határozottabb megjelenítését nekünk is pártolnunk kell, szélesebbre kell húzni azt a mezőnyt, amelyik a jobboldal nevében politizál. Az egységes politikai keret adott, hiszen ma a magyar parlament legnagyobb jobboldali frakciója a Fidesz képviselőcsoportja. Úgy látom, hogy ezt a politikai egységet sem a kereszténydemokrata, sem a kisgazda képviselők nem akarják elhagyni.
Ha megmarad a kapcsolat és a kommunikáció a jobboldali pártok között, akkor az stabil alapját képezheti egy jövendőbeli pártszövetségnek. A következő választások előtt több esélyt látok a szoros pártszövetségre, mint az uniópártra. Hogy a választások után milyen konstrukció várható, az már egy másik kérdés. Franciaországban ugyanez a folyamat húsz-huszonöt éven keresztül zajlott, s ne felejtsük el: a DeGaulle-féle egységes politikai irányzatból, egy szétválás után, korántsem könnyű folyamat révén alakult ki ismét a mostani egység. Én a magyar jobboldalnak kevesebb időt adok. A politikai egységet a következő választások előtti összefogás, és az azt követő siker teremtheti s alapozhatja meg.
- Többen úgy vélik, hogy Orbán Viktornak már nem kell meggyőznie a jobboldali embereket, s olyan új gondolatokkal, programmal kellene színre lépnie, amellyel a középen állókat lehetne megnyerni.
- Nem féltem Orbán Viktort. Véleményem szerint a következő országgyűlési választásokon - amelyet reményeim szerint meg fogunk nyerni -, a közös jobboldali listát Orbán Viktor fogja vezetni. De ehhez valóban szükség van arra, hogy egyrészt magában feldolgozza az elmúlt hónapok és évek eseményeit, s a közvélemény előtt is helyre rakja őket. Ezért értek egyet azzal, ha most nem a konkrét aktuálpolitikai szerepvállalást tekinti a legfontosabb feladatának, hanem azt, hogy oly sok vele kapcsolatos mérlegelés után ő maga is elkészítsen egy mérleget. Azt követően pedig tennie kell valamit az ellen a démoni kép ellen, amely képet megpróbált a baloldali sajtó és a baloldali értelmiség egy része ráaggatni. De ez a Fidesz bármely politikusára igaz. Egy tanulási folyamatban vagyunk. Rá kellett döbbennünk arra, hogy a világ nemcsak pozitív, hanem negatív indulatokból is áll.
- Az olvasók kérdései kapcsán már említette, hogy a tavaszi kongresszus feladata lesz a Fideszen belüli személyi kérdések eldöntése.
- Nem akarok elébe menni, hogy milyen változások várhatóak a Fideszen belül. Kellőképpen bölcsnek tartom a Fidesz tagságát ahhoz, hogy személyi kérdésekben is megfelelő döntésre jusson a következő kongresszuson. De a következő országgyűlési választásokig még két tisztújító kongresszusunk lesz. Közben bármikor megeshet, hogy változtassunk a politikai felálláson és munkamegosztáson a frakció és a párt vezetése között, nem is szólva politikai szövetségeseinkről. Fel kell építenünk azt a szervezetet, amelyet a legnagyobb hatékonysággal vert szét a baloldal, s rengeteg politikai síkon szerzett sérülést kapott, ugyanis egyetlen párt sem működőképes, ha nincs mögötte egy jól megszervezett, a kampány irányítására is alkalmas csapat. Új hangnemmel kell felépítetnünk ezt a csapatot, hiszen új dilemmák előtt állunk.
A magyar jobboldal egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy az a status quo, amelyet még a Kádár-rendszer teremtett meg - és stabilizált később az új, a pártelitből kikerült tulajdonosi csoport segítségével - nem biztos, hogy jó Magyarország számára.Foglalkoznunk kell azzal az 1990 óta tartó helyzettel is, hogy egyfajta kiegyezés után a volt pártelit nemcsak az ország gazdasági életének, hanem a politikai közéletnek is része lett. Meg kell keresnünk a jobboldal teljes értelmiségi hátterét, meg kell hallgatni a véleményüket, és annak a fényében újra át kell gondolnunk a saját elképzelésünket.
Ez mind-mind apró, szívós munkát igényel, de a végén sokkal közelebb kerülünk a következő választási sikerhez, mintha azzal lennénk most elfoglalva, hogy egyes politikai támadásokra hogyan válaszoljunk, politikai csatákat hogyan nyerjünk meg. 1994 és '98 között több évig kellett a jobboldalnak foglalkoznia ezekkel a kérdésekkel. S ne felejtsük el, hogy 1994 decemberében sokkal rosszabb helyzetben voltunk, mint ahogy most, 2002 decemberében állunk.
- Orbán Viktor a választási kampány során azt mondta: sok tiltakozóra számíthat a Medgyessy-kormány, ha valamit el akar herdálni az állami vagyonból. A "kiárusítás" kezdetét vette. Most mire számítanak?
- Az attól is függ, hogy a kormány leendő lépésének a következményét mennyire sikerül tudatosítani az emberekben. Például a Tokaj Kereskedőház eladását - a helyi lap, és nem valamilyen politikai érdekcsoport felmérése szerint - a Tokaj környékiek 85 százaléka mereven ellenzi. Ez egy politikai erőt jelent. Azért jelent politikai erőt, mert igazuk van, és érdemes az ügyük mellé állni. Mert a Tokaj márkanév ügyes és áron aluli értékesítéséről van szó, ami valóban közös nemzeti kincsünk, ráadásul komolyan veszélyezteti az ott élő kistermelők érdekeit. Az embereknek szembe kell nézni a tényekkel: privatizáció lesz, mert a baloldal nyerte meg a választásokat. A mi dolgunk az, hogy a privatizáció összes visszájára felhívjuk a figyelmet. A kiárusításnak a következményei a következő ciklusban is visszaköszönnek majd. Ha valóban eladják a Magyar Postát, akkor az azzal együtt járó összes problémát 2006-ban kell kezelni. Ha eladják a Dunaferrt, akkor Dunaújvárosban sok minden meg fog változni stratégiailag, és többezer ember el fogja veszíteni az állását. Az a sok ezer ember pedig el fog gondolkodni erről a kormányról és a saját jövőjéről is. Szeretnénk, ha látnák, hogy a szocialisták tudatosan olyan döntést hoztak, amelyről és amelynek következményeiről elfelejtették őket előre tájékoztatni.
- Az Európai Unió-beli tagságtól sokan többek között azt remélik, hogy belpolitikai kérdésekben egyfajta jogorvoslatokat lehet majd szerezni. Mint ahogy a magyar sajtó helyzetét a teljes egyenlőtlenség okán már most is többen Strasbourgba vinnék.
- Ha a szomszéd behozza a családi szennyesét az ajtón, akkor azzal az ember nem szívesen foglalkozik. Az Európai Unió rendszere és a közösségi intézmények nem fognak megoldást jelenteni a magyar problémákra, hanem azokra Magyarországon kell megkeresni a válaszokat. Meg lehet találni őket, csak nem szabad irreális célokat kitűzni magunk elé. Nem szabad rögtön arra törekednünk, hogy ugyanazt a gazdasági vagy médiafölényt teremtsük meg, amelyet a baloldali diktatúra örökül tudott hagyni 1990 után. Arra viszont van esélyünk, hogy megteremtsük az ellensúlyát. Azt se felejtsük el, hogy a jobboldali magyar sajtó mégiscsak jobb állapotban van most, mint 1994-95-ben volt.
Azzal kell inkább foglalkoznunk, hogy karakán módon kialakítsuk a véleményünket az Európai Unióról. Úgy látom, hogy a szocialisták egyfajta nemzetköziesség jegyében kezdik azt vallani, hogy mi nem magyarok vagyunk, hanem európaiak, és hogy Magyarország az Európai Egyesült Államok része lesz. Ezzel szemben az érdekeinket védve ki kell mondanunk, hogy Magyarország az Magyarország, és nem azért megyünk Európába, mert az Európai Egyesült Államokhoz akarunk csatlakozni, hanem mert az európai nemzetek közösségéhez akarunk tartozni. A kettő között igen nagy különbség van. Mi a nemzetek Európájában hiszünk. Az Európai Unió legrosszabb döntései mindig akkor születtek meg, amikor a nagyok döntöttek a többiek feje fölött, míg a legjobb döntések - még akkor is, ha sokszor kínkeserves munka és kompromisszumok árán születtek csak meg - mindig akkor voltak, ha sikerült egyezségre jutni a kisebb országokkal. Hiszek abban, hogy tíz esztendő alatt Magyarország valóban teljes jogú tagjává válhat az uniónak oly módon, hogy a sajátos nemzeti érdekeit és különbségeit meg tudja védeni. Onnantól kezdve mi leszünk a kapu a tőlünk délre és keletre lévő országok számára az unió irányába.
De ezzel a stratégiai helyzettel most kell okosan élnünk. Vállalnunk kell azt a sajátos helyzetet, hogy magyar kisebbségek élnek az ország határain túl, akikért ki kell állnunk. Az EU-ban is tisztában vannak a helyzetünkkel, s természetesen számukra az lenne a kényelmesebb, ha az új tagok nem vinnék a sajátos belső problémáikat az unión belüli politikai döntéshozatal szintjére. Ám akkor nemcsak a határon túli magyarokat árulnánk el, hanem a saját stratégiai, politikai hídként működő helyzetünket is tönkretennénk. A szomszédság-politika fontos dolog. De annál is fontosabb kötelessége a mindenkori magyar kormány és a külügy számára, hogy minden uniós intézményben képviselje a határon túli magyarok érdekeit. Ehhez hozzá kell szoktatni az uniót. Új jelenség lesz majd Európában, de el fogják tudni fogadni. Ha elfogadtatjuk, hogy például Szlovákia és Románia megítélésénél kardinális kérdésként kell kezelni, hogy az ott élő magyar kisebbség valóban rendelkezzen azokkal a jogosítványokkal, amelyek révén megőrizhetik a nemzeti kultúrájukat és identitásukat, akkor nagy eredményt érünk el. Ellenkező esetben komoly veszteség érhet minket.
Fotó: Várhegyi István