Tizenhét tálibot öltek meg Afganisztánban
Tizenhét feltételezett tálibot öltek meg három nap alatt a NATO és az afgán hadsereg közös akciójában Afganisztán déli részén - közölte szerdán a kabuli belügyminisztérium.
Dátum: 2007-01-03 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:44.980672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minisztérium szóvivője elmondta, hogy a közös akciót kedd este fejezték be Kadzsakai körzetében, a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, ahol a NATO parancsnoksága alatt álló nemzetközi biztonsági erő (ISAF) 4500 brit katonája állomásozik. "Tizenhét felkelő meghalt, köztük két parancsnok" - közölte a szóvivő, aki a NATO és az afgán hadsereg részéről nem számolt be áldozatokról. A veszteségmérleget független forrás nem erősítette meg.
Közben a NATO szerdán elismerte, hogy tavaly "túl sok" civil esett a hadműveletek áldozatául, és a szövetség 2007-ben igyekszik majd ezen változtatni. "Az egyetlen dolog, amiben hibáztunk, és aminek elkerülésére (2007-ben) törekedni fogunk, az ártatlan civilek életének kioltása" - nyilatkozott Richard E. Nugee, az ISAF főszóvivője, hozzátéve ugyanakkor, hogy a NATO-erők akciói lényegesen kevesebb polgári áldozatot követeltek, mint a tálibok út mentén felrobbantott pokolgépei és öngyilkos merényletei.
A bírálatok szerint számos afgán civil halt meg tavaly a NATO légi csapásaitól és magukat fenyegetve érző katonai konvojainak lőfegyvereitől. Közös NATO-afgán vizsgálat is indult a katonai szövetség októberben, Kandahár tartomány Pandzsvaji körzetében végrehajtott légi csapásai ügyében, amelyek az afgán hatóságok értesülései szerint több tucat civil halálát okozták. A jelentést nem hozták nyilvánosságra, de a szóvivő szerint a parancsnokság "részletesen kielemezte" azt.
MTI - fidesz.hu