Maradjon meg a tanulók utazási kedvezménye!
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) nem ért egyet a tanulók utazási kedvezményeinek korlátozásával, s a kormány elképzeléseivel szemben javasolják, hogy a tanköteles tanulók alanyi jogon 100 százalékos kedvezménnyel utazhassanak az általuk választott oktatási intézménybe - közölte Keszei Sándor elnök szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2007-01-03 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:46.044484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tankötelezettségüket teljesítő tanulók egy csoportjának iskolába utaztatását térítési díjhoz kötni alkotmányellenes (diszkriminatív) intézkedésnek tartjuk, ezért számunkra csak az alanyi jogon biztosított 100 százalékos utazási kedvezmény bevezetése elfogadható - fejtette ki a szülői szervezet elnöke, aki szerint levelező oktatásban részt vevő tanulók és hallgatók kizárása az utazási kedvezményekből is ellentétes az egyenlő bánásmód elvével.
Keszei Sándor közleményében úgy érvelt, hogy az óvoda, az iskola összevonások és a szakképzés racionalizálása következtében a lakóhelytől egyre nagyobb távolságokba levő oktatási intézmények miatt egyre több tanuló kényszerül utazással járó aránytalan teher vállalására, amit az államnak kompenzálni kell.
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a törvényhozó nem tehet különbséget az óvodához, iskolához, kollégiumhoz közel lakó tanulók és az iskolától távolabbról bejáró diákok között a közoktatási intézménybe való eljutás költségeinek tekintetében - közölte.
A közoktatás ingyenességét deklaráló közoktatási törvény szerint az iskolába való utazáson kívül térítésmentesen kell biztosítani többek között a tanulmányi kirándulás, az erdei iskola, a tanulmányi, szakmai, kulturális verseny, sportverseny, kulturális rendezvény, múzeum, iskolák közötti versenyek, bajnokságok, helyszínére való utazást, továbbá a középiskolai felvételi vizsga, az emeltszintű érettségi, a gyakorlati képzőhely helyszínére történő utazás költségeit - sorolta érveit a szervezet elnöke.
Az iskolai rendszerű esti vagy levelező felnőttoktatásban résztvevő jövedelem nélküli fiatalok (lemorzsolódottak) számára még fontosabb az utazási kedvezmény biztosítása, hiszen nekik az oktatási lehetőségekhez való hozzáférése állami támogatás nélkül az átlagosnál nehezebben megvalósítható. Tanulási törekvéseiket nem költségnöveléssel, hanem kedvezményekkel kell ösztönözni - írta Keszei Sándor.
A közoktatásban tanulók mobilitása érdekében javasolják tovább a helyi tömegközlekedés teljes hálózatán az elővárosi vasút, a helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben és az országos közforgalmú vasutak vonalain a szolgáltató által kiadott bérletigazolványhoz kötött korlátlan számú utazásra jogosító 50 százalékos kedvezményű utazási bérlet és 67,5-os napi diákmenetjegy bevezetését a törvényben meghatározott életkorig.
MTI - fidesz.hu