Az MSZP-nek továbbra is Gy. Németh kell
Az MSZP továbbra sem adja fel azt az elképzelést, hogy Gy. Németh Erzsébet legyen a főpolgármester egyik helyettese, és a napokban a fővárosi vezetésről szóló tárgyalások folytatását kezdeményezik - mondta el az MSZP-s Molnár Gyula.
Dátum: 2007-01-03 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:20:49.472494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az SZDSZ-es Demszky Gábor októberben megvétózta a koalíciós partner tervét. December közepén választotta meg a közgyűlés városüzemeltetési főpolgármester-helyettesnek az MSZP-s Hagyó Miklóst, a másik két posztról a koalíciós partnereknek eddig nem sikerült megegyezniük.
Az MSZP a napokban a fővárosi vezetésről szóló tárgyalások újraindítását kezdeményezik a fővárosi szocialisták - mondta el az InfoRádiónak Molnár Gyula. A Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke elmondta: minden megoldás érdekli őket, arra azonban továbbra is választ várnak, miért nem felel meg Demszky Gábornak Gy. Németh Erzsébet a főpolgármester-helyettesi posztra.
A közgyűlés és a bizottságok működőképesek, éppen ezért a szocialisták nem siettetik a döntést: akár megvárnák a két párt tisztújító közgyűléseit, amelyet az MSZP esetében februárban, az SZDSZ-nél pedig március végén tartanak majd.
Az új pártvezetés Molnár Gyula szerint nem fog majd beleszólni a döntésbe, hiszen amíg békésen folynak a tárgyalások, nincs szükség arra, hogy az országos politika állást foglaljon a kérdésben. Az MSZP fővárosi elnöke szerint az lenne a legjobb, ha a kérdést a fővároson belül tudnák rendezni, és a végső döntés a februári rendes közgyűlésen megszületne.
InfoRádió - fidesz.hu