Miniszteri ígéret: maradhat a svábhegyi gyermekklinika
Az egészségügyi miniszter ígéretet tett a Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai és Fejlődésneurológiai Intézet egyben maradására, amelyet az intézmény közalkalmazotti tanácsa örvendetesnek tart.
Dátum: 2007-01-04 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:01.069990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közalkalmazotti tanács elnöke csütörtökön az MTI-nek megküldött közleménye szerint a szakminiszter ígéretet tett arra, hogy az intézet - az általuk ajánlott szűkített keretek között -, mint a gyermek-allergológia és pulmonológia egyedülálló országos szakmai centruma, egyben marad.
Stéger Gabriella az MTI kérdésére elmondta,, hogy a miniszter ezt az ígéretet személyesen az intézmény igazgatójának tette, még decemberben, amikor látogatást tett az intézetben.
"Ez a nyitottság a javaslataink iránt igen örvendetes, mert jó esélyt ad a további szakmai párbeszédre, egyeztetésre is, egybenmaradásunk mellett a helyben maradásunkkal kapcsolatban is, melyet éppoly fontosnak tartunk" - olvasható a közleményben.
A tüdőbetegeknek indokolt jó levegő mellett gazdaságossági számításaik is azt támasztják alá, hogy a gyermekpulmonológiai, allergológiai országos centrum a Svábhegyen maradhasson.
Ezzel kapcsolatban független szakértői vizsgálatot is kértek annak alátámasztására, hogy az intézetet a leginkább költséghatékony módon a Svábhegyen lehet működtetni, a már kialakított, megfelelő épületekben. A nagy értékű műszerek miatt a költöztetés aránytalanul magas költségeivel anyagilag sem éri meg másutt az újrakezdés, az építkezés - áll a közleményben.
Az intézmény megszüntetése ellen december elején demonstráltak szülők és gyermekek.
MTI - fidesz.hu