Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Románia a bevándorlást szorgalmazza

Miközben egyes EU-tagállamok attól tartanak, hogy Románia és Bulgária uniós csatlakozása nyomán olcsó munkaerő fogja őket elárasztani kelet felől, addig Bukarest maga is munkaerőhiánnyal néz szembe, elsősorban az építő- és a textiliparban.


Dátum: 2007-01-04 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:02.784364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emiatt a román kormány intézkedéseket kíván hozni a bevándorlás előmozdítására, hogy ellensúlyozza a lakosság lélekszámának folyamatos apadását és a számos iparágban jelentkező munkaerőhiányt - írta csütörtökön a Cotidianul. A napilapnak a külföldiekkel foglalkozó állami hivatal illetékesére hivatkozó jelentése szerint Bukarest elsősorban a szomszédos országokban - így Moldovában és Ukrajnában - élő román kisebbség tagjait kívánja áttelepülésre ösztönözni.

A "célcsoportot" főként olyan személyek alkotják, akiknek áttelepülésétől munkahelyek teremtése és beruházások végrehajtása várható - írta a Cotidianul.

A Ceausescu-diktatúra bukásának (1989) évében Románia lakossága még 23 millió fő volt. Az azóta eltelt 17 év során a népesség 21,6 millióra csökkent, ami egyaránt köszönhető a népszaporulat visszaesésének és a jelentős arányú kivándorlásnak. A bukaresti

belügyminisztérium előrejelzése értelmében a lakosság lélekszáma 2050-ig akár 16 millióra is apadhat, ennek a fele pedig nyugdíjas korú lenne.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek