Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingyen utazhatnak Sopronban a kismamák

Ingyenesen utazhatnak Sopronban ez évtől azok a kismamák vagy papák, akiknek gyermeke háromévesnél fiatalabb; a soproni fideszes önkormányzat a támogatást utólag adja, az összvonalas buszbérlet árát annak lejártát követően igényelhetik az érintettek - jelentette be Fodor Tamás polgármester csütörtökön a városban sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-01-04 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:04.179559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város első embere közölte: a közgyűlés tavalyi utolsó ülésén döntött a kisgyermekesek közlekedési támogatásáról,amely a családok anyagi terheinek enyhítését szolgálja. Cél, hogy a kisgyermekkel utazó szülő költségei csökkenjenek. Bárki igényelheti a támogatást, aki állandó soproni lakóhellyel rendelkezik, s háztartásában egy vagy több, a harmadik életévét még be nem töltött kisgyermeket nevel. A támogatás igénylésére mindaddig jogosult az egyik szülő, amíg a legkisebb gyermek a három éves kort el nem éri.

Amennyiben minden jogosult él a lehetőséggel, akkor a soproni önkormányzat kedvezménye mintegy 1500 családot érinthet, mivel évente átlagosan 500 gyermek születik az Ikva-parti városban.

A szociális ellátó rendszer új eleme akár 70 millió forint kiadást is jelenthet a város idei költségvetésében - mondta újságírói kérdésre válaszolva Fodor Tamás.

A soproni városvezető emlékeztetett: a tavaly őszi választási kampányban polgármester-jelölti programjában szerepelt a családok terheinek könnyítése, többek között a közlekedési támogatás bevezetésével. A kisgyermekesek számára ingyenessé tett városi közlekedés révén annak összege bennmaradhat a családi kasszában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek