Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árulják a kormányzai ingatlanokat - zajlik az értékbecslés

Már most jelentős az érdeklődés az értékesítésre szánt kiemelt kormányzati ingatlanok között - mondta Barna István, a 250 millió forintnál értékesebb kormányzati ingatlanok értékbecslésével megbízott konzorciumtag, az Immo-Bill Rt. vezérigazgatója. Közölte: a 30 fővárosi kormányzati ingatlan összértéke az előre jelzett 100 milliárd forinthoz képest nem változik jelentősen.


Dátum: 2007-01-05 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:05.321242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elindult a kormányzati ingatlanok értékesítése. Az Immo-Bill Rt. és a Reorg Rt. alkotta konzorcium a kincstári vagyoni igazgatóság pályázatán nyerte el a Magyar Állam tulajdonában álló, a kincstári vagyonkörbe tartozó 50 darab (plusz/mínusz 20 százalék), bruttó 250 millió forintnál értékesebb ingatlan forgalmi értékbecslésének feladatát. A konzorcium tavaly ősszel kezdte meg az épületek felmérését.

A vezérigazgató közölte: a konzorcium folyamatosan juttatja el a dokumentációkat az épületek vagyonkezelőjének, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak. A vizsgált kormányzati ingatlanok közül a 30 fővárosi értékére vonatkozó, az adott épületet érintő műemléki és egyéb szabályozásokat és tulajdoni állapotokat ismertető, egyenként 40-50 oldalas dokumentumok még januárban teljesen elkészülnek.

Barna István elmondta: a 30 fővárosi kormányzati ingatlan összértéke az előre jelzett 100 milliárd forinthoz képest nem változik jelentősen. - Kapitális különbség nem lesz - fogalmazott, hozzátéve, hogy még mintegy 3-4 ingatlan dokumentációja hiányzik. A hiányzó honvédségi ingatlanok esetében a "titkos részekbe", a bejutási engedélyek okoznak problémát - ismertette Barna István. Kitért arra is, hogy a konzorcium a hozamelvű vizsgálatot tartja szem előtt, azaz nemcsak az ingatlan elhelyezését és műszaki értékét figyelik, hanem egy irodaház esetében például a lehetséges bérleti díjakat is.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006 júniusában jelentette be, hogy a kormányzati takarékosság értelmében a csökkenő létszámú államapparátust a jelenlegi csaknem 350 ezer négyzetméter helyett egy magántőkéből felépülő új kormányzati negyedben, 160-200 ezer négyzetméteren helyezik el. A minisztériumok és hivatalok mai épületeit eladják, ennek előkészítését szolgálja a mostani értékbecslés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek