2006-ig valamennyi autópálya eléri a határokat
A polgári kormány négy éve arra törekszik, hogy Ózdnak és a környezetéhez tartozó mintegy 30 településnek visszadja azt az infrasruktúrát és szociális biztonságot, ami a kohászat leépülésével és a bányák bezárásával megszűnt.
Dátum: 2002-02-25 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:34.874895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselőjelöltje beszélt szombaton este az Ózd közeli 2000 lakosú településen, Járdánházán rendezett közösségi fórumon.
A miniszter elmondta, hogy sikerült a csaknem 30 százalékos munkanélküliség 18 százalékra csökkenteni, egyre több hazai és külföldi vállalkozás telepszik a térségbe. E cégek korszerű termékek gyártására alkalmas modern technológiát is hoztak.
A kistérség centrumában és a falvakban négy év alatt csaknem milliárdos állami segítséggel korszerűsítették, fejlesztették az utakat, közműveket, az infrastruktúrát miáltal megfelelő környezetet teremtettek az itt letelepedni szándékozó cégeknek.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a gyár és a bányák helyett új értékeket kell találni a térségnek, ezek meglelésében és hasznosításában továbbra is számíthatnak az itt élők a polgári kormány hathatós támogatására, hiszen a tervek már elkészültek.
Fónagy János elmondta, hogy folytatódik a program az autópályának és a hozzájuk tartozó infrastruktúra állami tulajdonban és kezelésbe vételére.
Szólt arról, hogy 2006-ig valamennyi autópálya eléri a határokat, ezzel az áthaladó tranzitforgalmat ezekre lehet kényszeríteni és felszabadul több falú és város belterülete a zsúfoltságtól.
A miniszter által ismertetett tervek szerint ugyaneddig megépül az M3-as autópályát Emődtől Miskolccal összekötő M30-as gyorsforgalmi út és a hozzá tartozó miskolci körgyűrű. Az M3-as Füzesabony-Polgár közötti szakaszán november végén indulhat a forgalom, majd folytatódik az építkezés az ukrán és a román határig. Megkezdődik négy új Duna híd építése; így kettő az Mo-áson, további egy-egy pedig Szekszárdnál és Dunaújvárosnál.
- Tavasszal, ahogy az időjárás engedi az ország 43 pontján kezdődnek, illetve folytatódnak az útépítések 304 milliárd forintos költséggel - közölte Fónagy János.