Nincs jele egy újabb észak-koreai atomrobbantási kísérletnek
Nincs jele annak, hogy Észak-Korea újabb atomrobbantási kísérletre készülne - jelentette ki csütörtökön az amerikai ABC televíziós állomásnak nyilatkozva egy washingtoni hírszerzési illetékes.
Dátum: 2007-01-05 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:11.726195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ABC ugyanis korábban olyan értesülések birtokába jutott, hogy a külvilágtól hermetikusan elzárkózó országban az októberben 9-i kísérlet után újabb robbantásra készülne. A tévé-állomás védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az októberi robbantáshoz hasonló előkészületekről érkeztek jelzések Észak-Koreából. A nyilatkozó szerint azonban nincs ok arra gondolni, hogy Phenjan ismét kísérletre készülne a közeli jövőben.
MTI - fidesz.hu