Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka meghallgatását kezdeményezi a Fidesz

A parlament gazdasági bizottságának összehívását és Kóka János gazdasági miniszter meghallgatását kezdeményezi a Fidesz a gázártámogatás igénylése körül kialakult helyzettel kapcsolatban.


Dátum: 2007-01-05 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:13.431990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Szeretnénk választ kapni arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy egy éven belül immáron átlagosan hatvan százalékkal emelkedtek a gázárak; mi az oka annak, hogy nem tájékoztatták időben az embereket arról, hogy mi következik, mik a lehetőségek; mi az oka annak, hogy nemcsak hogy időben, de pontosan sem tájékoztatták az embereket arról, hogy mégis mit kell tenni. Ez a helyzet, ami karácsony után, január első napjaiban kialakult, ez egy nagyon szégyenteljes, botrányos helyzet, a káoszt a kormány okozta" - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella, aki az Országgyűlés gazdasági bizottságának is tagja.

A fideszes politikus beszédében többek között arra emlékeztetett, hogy a miniszterelnök 2005 végén azt állította, hogy nem kell aggódni, nem lesz gázáremelés. Mint fogalmazott, ehhez képest a tavalyi évben 30 százalékos volt az átlagos gázáremelés, idén pedig ez a növekedés 25-30 százalékos lesz. Ha az elmúlt másfél esztendő árváltozásait vizsgáljuk, akkor átlagosan közel 60 százalékkal emelkedett a gázárak - mutatott rá a képviselő. Mint folytatta, a kormány nemcsak megélhetési válságba sodorta a családokat, de olyan helyzetet állítottak elő, hogy a gázszolgáltatók irodái előtt káoszt okozott a kormány mulasztása, miután nem hagytak elegendő időt a lakosság igényeinek beadására. Hozzátette: az elmúlt napokban példátlanul méltánytalan helyzetbe kerültek az igénylők, kiknek javarésze idős, nyugdíjas emberek voltak.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesznek milyen gyakorlati megoldási javaslata van a kialakult helyzetben, a képviselő azt mondta: ellenzéki pártként mindössze a figyelmet tudják felhívni a problémára. Hozzátette: próbálnak megoldási javaslatokat készíteni, de az elmúlt években indítványaikat "lesöpörte az asztalról" a kormány. A politikus közölte: az lenne az igazi megoldás, ha nem lenne gázáremelés.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek