Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak közös erővel lehet hatékonyan fellépni a kihívásokkal szemben

Mádl Ferenc szerint a prágai NATO-csúcson az egész európai kontinens stabilitásának és biztonságának jövője szempontjából kiemelkedő fontosságú döntés született, melynek a meghozatalát Magyarország mindvégig támogatta.


Dátum: 2002-12-11 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:40.573572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök abból az alkalomból köszöntötte a román, bolgár, észt, lett, litván, szlovén és szlovák nagyköveteket az Országházban, hogy a prágai NATO-csúcs döntése alapján a jövőben még szorosabb szövetségi kapcsolat fűzi majd össze rövid időn belül Magyarországot az említett országokkal.

Mádl Ferenc beszédében kiemelte: az a tény, hogy a NATO tagországai Prágában, a szövetség egyik tagjának fővárosában gyűlhettek össze tanácskozásra, magában történelmi jelentőségű; de Prága a biztonság további erősödésének és az európai biztonsági zóna kiterjesztésének szimbólumává is vált, hiszen újabb hét ország kapott meghívást a szervezetbe.

- Úgy ítéljük meg, a NATO maga is jobban képes megfelelni az előtte álló új kihívásoknak a robusztus bővítés segítségével - jelentette ki az államfő, aki szerint a meghívás elismerése azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket az egyes országok a belső demokratikus reformok, a gazdaság átalakítása, valamint a jószomszédi kapcsolatok fejlesztése terén elértek.

Mádl Ferenc hangsúlyozta: fontos feladat a lakosság felkészítése, a polgárok számára világosabbá, megfoghatóbbá kell tenni mindazt, amit a NATO-tagság jelent.

Kiemelte: a haderőreform minden ország esetében fontos lépés, mivel csak együttműködésre képes haderőkkel lehet a NATO katonai struktúrájába integrálódni, ugyanakkor ezt nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani.

Hangsúlyozta: bár Magyarország számos eredményt ért már el, még mindig folytatja ezt a munkát, ugyanakkor az ország kész átadni azokat a tapasztalatait, amelyekkel az újonnan csatlakozó országok további felkészülését segítheti.

- A NATO-hoz történő csatlakozás az adott ország értékválasztása, és ez a közös értékrend az, ami a legfontosabb kötőerőt jelenti a szövetségen belül: ez az az alap, amelyre építve világossá válik, hogy válságövezetekben összefogva kell segítséget nyújtani, és a terrorizmussal és más kihívásokkal szemben csak közös erővel lehet fellépni hatékonyan - fogalmazott Mádl Ferenc.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek