Világkampány a halálbüntetés ellen: kivilágítják a Colosseumot
Szombaton délután 5 órától kivilágítják a római Colosseumot annak a kezdeményezésnek a támogatása jeleként, amelyet az olasz kormány nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsának szorgalmazva, hogy a halálbüntetések végrehajtására világméretekben vessenek ki moratóriumot.
Dátum: 2007-01-06 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:21.104289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első században készült hatalmas ókori építmény, amely valaha gladiátorok véres küzdelmeinek és kivégzések helyszíne volt, minden egyes alkalommal aranyló fényárban úszik, amikor valahol a világban megváltoztatnak egy halálos ítéletet vagy egy ország törvényhozása eltörli a legsúlyosabb büntetés kiszabásának a lehetőségét. Ugyancsak minden év november 30-án, a halálbüntetés elleni világnapon az olasz főváros ezen egyik jelképe díszkivilágítást kap.
Most Walter Veltroni, Róma főpolgármestere rendelte el, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök kivégzése után egy héttel világítsák ki a Colosseumot.
MTI - fidesz.hu