Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgári per készül Suharto indonéz ex-diktátor ellen

Polgári pert készít elő az indonéz főügyészség Suharto ex-diktátor ellen az országot 32 évig vaskézzel kormányzó elnök tisztességtelen vagyonszerzése miatt.


Dátum: 2007-01-06 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:22.840589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A The Jakarta Post című napilap Abdul Rahman Saleh főügyészt idézve szombati számában arról írt, hogy a hatóságok még számolják, hogy mekkora összeget akarnak lefoglalni Suhartótól. A főügyész szerint mindenképpen "sok pénzről" lesz szó.

Az indonéz főügyészség májusban megszűntette az ex-elnök gyenge egészségi állapota miatt a bűnvádi eljárást sikkasztási ügyében, amelyet hét, korábban Suharto által vezetett jótékonysági szervezet kezdeményezett az alapítványi pénzek hűtlen kezelése címén. Bírálói azonban úgy vélik, hogy ezek a pénzek csupán töredékét jelentik annak a több milliárd dollárnak, amelyet az elnök uralma idején családi és más csatornákon keresztül törvénytelenül eltulajdonított. Egyes becslések szerint a Suharto-família legalább 45 milliárdot harácsolt össze.

Suharto, aki 1998-ban mondott le az Indonéziában kitört politikai és társadalmi káosz hatására, mindig is tagadta a vádakat, miként azt is, hogy pénzét külföldi bankokban helyezte volna el, vagy külföldi cégekbe fektette volna be.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek