Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Neves személyiségek az új drogtörvény ellen

Fokozott félelemmel tekintünk a drogtörvény tervezett liberalizációja elé, mert gyermekeinkről van szó - szögezi le az MSZP-s, az SZDSZ-es és az MDF-es országgyűlési képviselőknek, valamint Medgyessy Péter miniszterelnöknek eljuttatott levelében az Értékmegőrzők Civil Szervezete. A levelet olyan ismert személyiségek írták alá, mint Egerszegi Krisztina, Gyarmati Dezső, vagy Esztergályos Cecília.


Dátum: 2002-12-11 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:40.868154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Képviselő Úr/Asszony!

Kéréssel fordulunk Önhöz, bízva lelkiismeretének tisztaságában.

Az Értékmegőrzők Civil Szervezet azzal a céllal alakult, hogy a hagyományos, örök emberi és nemzeti értékeket megőrizze, a maga szerény eszközeivel propagálja mindenkinek pártállástól, pártszimpátiától függetlenül. Ritkán szólalunk meg, akkor is csak olyan ügyekben, amelyek - meglátásunk szerint - szóra érdemesek.

Mindannyian, mint ahogy Ön is, családos emberek vagyunk. Éppen ezért fokozott félelemmel tekintünk a drogtörvény tervezett liberalizációja elé. Itt nem politikáról, hanem a gyermekeinkről van szó. Bevalljuk őszintén: félünk és féltünk.

Félünk arról, hogy a kormány által benyújtott javaslat - amely szerint: nem büntethető kábítószerrel visszaélés miatt, aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt, előállít, megszerez vagy tart; aki együttes fogyasztásnál kínál, vagy átad; aki tizennyolc éven alulival termeszt, előállít, megszerez, kínál és fogyaszt - táptalajt ad a dílerek tevékenységének, hogy segít ezen veszélyes narkotikumok legalizálásában.

Tisztelt Képviselő Úr/Asszony!

Ön most egy politikai döntést hoz, és természetesen figyelembe veszi a frakciófegyelmet. De utána haza megy. Családapaként/családanyaként vajon miként fogadná, ha tinédzser gyermeke az iskolában, vagy éppen az Ön konyhájában egy terjesztő társaságában "csekély mennyiségű kábítószert fogyaszt"?

Vajon mit érez akkor, ha - nagyon nem szeretnénk - gyermeke egyre üvegesebb tekintettel bámul a semmibe, apját-anyját semmibe véve a "csekély mennyiségű kábítószer" hatása alatt?

Vajon mit érez akkor, amikor hiába győzködi kamasz, vagy már felnőtt gyermekét az "anyag" káros hatásairól, és mindez süket fülekre talál, mert azt a választ kapja: "Te mondod Apa/Anya? Ti szavaztátok meg a Parlamentben".

Kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk törvényhozóink figyelmét a veszélyre, mielőtt a kormánytervezet várható következményeként az iskolák (oktatási, köznevelési gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közművelődési feladatok ellátására rendelt épületek területei) a drogterjesztők célpontjaivá válnak.

Hitünk erős és szilárd. Hiszünk nemzetünk jövőjében és azt továbbra is legjobb tudásunk és tehetségünk szerint fogjuk szolgálni, minden ránk bízott területen, az örök értékek szolgálatában, amelyek a nemzet megmaradásáért és felemelkedéséért fontosak.

Hisszük, hogy Ön is hisz ezekben az értékekben, és nem a pillanatnyi politikai érdek és frakciófegyelem, hanem mély erkölcsi meggyőződése és lelkiismerete alapján dönt majd a parlamentben erről a tervezetről.

Értékmegőrzők

Egerszegi Krisztina, Varga Miklós, Sztankay István, Schulek Ágoston, Mészöly Kálmán, Gulyás Dénes, Kemény Győző, Reviczky Gábor, Pataky Attila, Németh Alajos, Balogh Gábor, Bánffy György, dr. Csókay András, Szörényi Levente, Hamar Dániel, Esztergályos Cecilia, Hargitay András, Balázs Fecó, Horkay György, Grosics Gyula, Balázs Péter, Eperjes Károly, Raksányi Gellért, Szalma László, Maracskó Tibor, Vásári Mónika, Tolcsvay Béla, Demjén Ferenc, Gyarmati Dezső, Szarvas József, Kiss B. Attila, Nemcsák Károly, Vikidál Gyula, Vaskúti István, Sudár Attila, Keresztes Ildikó, Szabó Csilla, Kárpáti György, Szikora Róbert, Szőnyi Kinga, Cseh Tamás, Benkóczy Zoltán, Császár Angela, Csúri Ákos, Berecz András, Bitskey Tibor, Ferencz Éva, Güttler Károly

OS

Kapcsolódó elemek