Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tom Lantos az amerikai tekintély visszaszerzéséről beszél

Az Egyesült Államok jelentősen veszített presztízséből külföldön az elmúlt években, és az elsődleges cél most e tekintély helyreállítása - jelentette ki a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának új elnöke, Tom Lantos.


Dátum: 2007-01-06 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:25.260031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demokrata párti képviselő, akit a novemberi kongresszusi választásokon aratott demokrata győzelem után állítottak kollégái a bizottság élére, pénteki nyilatkozatában jelezte, hogy a fenti cél érdekében javítani szándékozik a nemzetközi együttműködést és "helyreállítani az Egyesült Államok szerepét a demokratikus értékek és az emberi jogok vezércsillagaként".

A magyar származású Lantos a megelőző hat évben a bizottság vezető kisebbségi tagja volt. Hivatalosan a jövő héten veszi át az elnöki tisztséget, de már most bejelentette, hogy visszaadja a bizottság korábbi, "külügyi" nevét, miután a republikánus vezetés 12 éve alatt a nemzetközi kapcsolatok bizottságának hívták.

Nyilatkozata szerint a bizottság első meghallgatásainak témái a következők lesznek: a romló helyzet Irakban, az Egyesült Államok jelenlegi Irán-politikájának veszélyei, az afganisztáni vereség lehetősége az újraéledő tálibokkal szemben, valamint az észak-koreai atomfenyegetéssel szemben javasolt stratégia. Lantos e napirendhez még hozzá akarja tenni a külföldi energiától való amerikai függőség csökkentését, mert "más országokkal szembeni fellépésünket torzíthatja függésünk a tengerentúli olajtól".

MTI -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek