A spanyol lakosság támogatja a tárgyalások beszüntetését az ETA-val
A spanyol lakosság támogatja azt a kormánykezdeményezést, hogy a decemberi madridi merényletet követően véglegesen beszüntesse kapcsolatait a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezettel - derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott felmérésből.
Dátum: 2007-01-07 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:30.723205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az El Mundo napilapban ismertetett, január másodika és negyedike között elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 47,9 százaléka volt a kapcsolatok és a tárgyalásos megoldás keresésének befejezése mellett. A felmérésbe bevontak 33,6 százaléka ugyanakkor csupán a kapcsolatok felfüggesztése mellett állt ki, s nem zárta ki, hogy a függetlenség kivívását célul kitűző szervezettel felújítsák a párbeszédet, ha az kész letenni a fegyvert.
A szocialista irányítás alatt álló madridi kormány és az ETA képviselői december közepén, még a merénylet előtt találkoztak, és megállapodtak arról, hogy januárban vagy februárban ismét összeülnek. Erről az El País című jobboldali lap írt vasárnap. A jól értesült újság egyes forrásokra hivatkozva azt írta, szakadás történhetett a ETÁ-n belül a decemberi találkozón résztvevők, valamint a madridi merényletet végrehajtók között.
MTI - fidesz.hu