Eladásra szánt egyetemi ingatlanok
Összevont védelmi egyetemen képezhetik a következő tanévtől a katonatisztnek vagy rendőrtisztnek készülő fiatalokat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola egyesítésével. A határozati javaslatot tavasszal terjeszthetik a parlament elé. Az átalakítás nyomán értékesíthetik a milliárdos értéket képviselő egyetemi ingatlanokat.
Dátum: 2007-01-08 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:35.111324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Biztossá vált, hogy a Rendőrtiszti Főiskolát összevonják a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel (ZMNE), már csak az kérdéses, hogy erről az Országgyűlés mikor hoz határozatot. Információink szerint készül egy előterjesztés az egyesítésről, amely alapján a két intézményt úgy vonnák össze, hogy új védelmi egyetemet alakítanának ki a ZMNE égisze alatt. Az új intézményt a honvédelmi miniszter helyett az oktatási tárca felügyelné, és itt képeznék a katonatisztek és tiszthelyettesek mellett a rendőrtiszteket is. A Honvédelmi Minisztérium (HM) tavaly év végén már úgy írt ki pályázatot a nemzetvédelmi egyetem rektori tisztének betöltésére, hogy az új intézményvezetőnek legfeljebb 2010-ig vagy az összevonásig szólhat a megbízatása.
Az egyetem rektorának a pályázat szerint továbbra is katonai szakmai múlttal, katonai felsőoktatási gyakorlattal és ilyen irányú egyetemi végzettséggel kell rendelkeznie, vagyis feltehetőleg katonatisztnek szánják majd az új védelmi egyetem vezetését is.
A Magyar Nemzet úgy tudja, az egyetemi összevonásról szóló határozati javaslat tavasszal a parlament elé kerülhet, vagyis a következő tanévet az új intézményben kell megkezdeniük a diákoknak. A változtatásokról már 2006 nyarán egyeztetések kezdődtek a HM államtitkára és a két iskola vezetői között. A végleges határozati javaslatot a tárca szándékai szerint az intézményvezetők is véleményezhetik majd.
Az átszervezés egyik oka a felszabaduló értékes ingatlanok áruba bocsátása lehet, hiszen a rendőrségnek és a honvédségnek is szüksége van további forrásokra, költségvetésük jelentős növelésére azonban nem számíthatnak a megszorítások miatt. A honvédelmi tárca vezetőjének ugyan sikerült elérnie a HM idei büdzséjének 3,6 milliárd forintos növelését, valamint azt, hogy az európai uniós harccsoportunk, illetve a NATO-nak felajánlott gyorsreagálású erőnk bevetésekor a központi költségvetésből állják a kiadásokat, de a szükséges laktanya- és lakásfejlesztéseket csak saját megtakarításokból finanszírozhatja a minisztérium.
A nemzetvédelmi egyetem milliárdos értékű fővárosi, Üllői úti ingatlanainak eladása viszont már nemegyszer felvetődött. Úgy tudjuk, költségmegtakarítás címén kívántak megválni az épületek és a telek egy részétől. Az egyik lehetséges vásárló a népligeti buszpályaudvart bővítette volna egy szolgáltató- vagy bevásárlóközponttal. A ZMNE ezek után egy telephelyre, a honvédség Hungária körúti egyetemi campusába került volna. A tervek szerint a jövőben itt kapna helyet az új, összevont egyetem is. A Rendőrtiszti Főiskola központi épülete szintén óriási értéket képvisel. Az épület egykor rendházként működött, az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció tagjai éltek itt. A rend a Széchenyi-hegyen 1903-ban vásárolta meg a telket és Cathry Szaléz Ferenc, a fogaskerekű vasút építőjének villáját.
A Széchenyi-hegy festői környezetében álló patinás épület korábbi funkciói miatt is kiválóan átalakítható például szállodának vagy olyan társasháznak, amelyben luxuslakások vannak. Amíg azonban a jelenlegi zöldövezeti besorolás érvényes a telekre, az épületben csak hasonló célú, esetleg egészségügyi rehabilitációs intézményt lehet működtetni.
Magyar Nemzet - fidesz.hu