Csökken Saronék népszerűsége?
Ariel Saron miniszterelnök kormánypártjának csökkenő népszerűségéről adott hírt a Jediót Ahronót című izraeli napilap szerdán, hat héttel a január 28-ra kiírt parlamenti választások előtt.
Dátum: 2002-12-11 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:42.066012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újság szerint 33 helyet szerezne az izraeli parlamentben a Likud, ha ma tartanának választásokat Izraelben. Ez öt mandátum "elveszítését" jelenti az egy héttel ezelőtt kimutatott népszerűségi index alapján elméletben kiosztott parlamenti helyekhez képest.
Továbbra is a második helyen áll a népszerűségi listán az Izraeli Munkapárt, amelynek megítélése változatlan: most is 21 mandátumot nyernének képviselői, ahogyan azt az egy héttel ezelőtti felmérés is jelezte.
A közvélemény-kutatás eredményei alapján a jobboldali-vallási tábor egésze 63 mandátummal rendelkezne a 120 tagú knesszetben. A felmérést 550 izraeli állampolgár megkérdezése alapján készítették, az eredmények hibahatára 4,2 százalékos.
A dpa német hírügynökség szerint politikai megfigyelők úgy vélik, hogy a Likud népszerűségének csökkenése a párt e heti jelöltválasztásával függ össze, amelynek során jelentős befolyást szerzett a Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök vezette ultrajobboldali szárny. A hírügynökség kiemelte: ez ismét megnehezítheti, hogy békemegállapodást érjenek el a palesztinokkal.
MTI - fidesz.hu